Fotó: MTI/EPA, archív
Hirdetés

Michelle Bachelet szerint a volt szovjet tagköztársaság hatóságai még mindig indokolatlan és aránytalan erőszakot alkalmaznak a fehérorosz tüntetőkkel szemben, és egyelőre kevés bizonyíték van arra, hogy vizsgálat indult volna a jogsértések ügyében. Bejelentette azt is, hogy pénteken – a világszervezet felszólítására – az Emberi Jogi Tanács rendkívüli ülést tart a fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokkal kapcsolatban. Az ülésről Venezuela szavazást kezdeményezett, amelyről 25, zömében nyugati ország igennel szavazott. Venezuela és a Fülöp-szigetek nemmel voksoltak, 20, nagyrészt fejlődő ország pedig tartózkodott.

Michael von Ungern-Sternberg, a tanács németországi küldötte a Fehéroroszországban zajló eltűnésekkel, emberrablásokkal, kiutasításokkal és önkényes fogvatartásokkal indokolta a helyzet napirendre tűzését.

Fehéroroszország ENSZ-képviselője, Jurij Ambrazevics bírálta a döntést, amellyel szerinte az Európai Unió tagországai egy szuverén állam belügyeibe akarnak beavatkozni.

Fehéroroszországban folyamatosak a megmozdulások az augusztus 9-i elnökválasztás óta, amelyen Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Az ellenzék szerint az országot 1994 óta irányító Lukasenka elcsalta a választást. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.

Korábban írtuk