Az interjúból részleteket a Belarusz-1 helyi hírtelevízió ismertetett.

Hirdetés

„A szankciók gyakorlatilag elzárták Fehéroroszország teljes exportját az uniós tagállamokba és az észak-amerikai országokba. Ez hozzávetőleg évente 16-18 milliárd dollárt jelent” – ismertette Halovcsenka.

A fehérorosz miniszterelnök szerint hazájában „nem egyszerű nyomásgyakorlási eszközként, hanem a hibrid agresszió eszközeként” értékelik a büntetőintézkedéseket. „Feltehetőleg ez az utolsó lépcső, amely megelőzi a hagyományos fegyveres agressziót” – tette hozzá. „A hagyományos értelemben vett szankciókhoz képest ezek célja térdre kényszeríteni az országot, elfojtva gazdaságát és erővel kényszeríteni követelések, vagy egyéb feltételek teljesítésére” – húzta alá Halovcsenka.

Oroszország február végén Ukrajna ellen indított háborúja miatt a nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen. Ezek egy része a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországra is kiterjed.

Korábban írtuk