Fotó: shutterstock.com, szerk.
Kabul
Hirdetés

Egybehangzó híradások szerint a halálos áldozatok civilek, járókelők voltak.

Razván Murád, az alelnök szóvivője azt mondta, a merényletben Száleh két testőre is megsebesült. A belügyminisztérium közleménye szerint összesen 15 ember sebesült meg a robbantás következtében. Tárik Arján belügyi szóvivő azt mondta, a pokolgépet vélhetően korábban helyezték el az út mellett.

A történtek után nem sokkal Száleh videófelvételt tett közzé, amelyben azt mondta, csupán apróbb égési sebeket szenvedett az arcán és a karján.

Egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, a kormányellenes, szélsőséges tálibok szóvivőjük útján tagadták, hogy közük lenne a robbantáshoz.

Az iszlamista tálibokkal és az Iszlám állam terroristaszervezettel kapcsolatos keményvonalas nézeteiről ismert Száleh ellen nem először próbálnak merényletet elkövetni.

Asraf Gáni afgán elnök közleményben ítélte el a merényletet, hangsúlyozva, hogy a terroristák „és külföldi támogatóik” nem tudják a támadásaikkal tönkretenni a békét.

A pakisztáni kormány szintén elítélte a robbantást, egyúttal arra figyelmeztetett, akadhatnak olyanok, akik igyekeznek kisiklatni a tálibok és Kabul közt nemrég megindult békefolyamatot.

Az afgán kormány ellen lázadó tálibok február végén írtak alá megállapodást az Egyesült Államokkal, ennek értelmében béketárgyalásokat kezdenek a kabuli kormányzattal. Fel kell hagyniuk a terrorizmussal, és a megállapodás része volt a fogolycsere is, amelynek révén 5000 tálib és a tálibok által fogva tartott 1000 ember nyerte vissza a szabadságát. A békemegállapodás értelmében ha teljesülnek a kialkudott feltételek, a külföldi katonák is elhagyják Afganisztánt.

Donald Trump amerikai elnök szerdán a tervek szerint az afganisztáni és iraki csapatkivonással kapcsolatos bejelentést tesz.

Korábban írtuk