A május elején megosztott szöveggel – amely a Covid-19 betegség kórokozóját királyokat és rabszolgákat egyformán sújtó, Kínából érkezett végzetes vírusként írta le, s védekezésként a tudomány követésére és a tradíciók elhagyására intett egy kitalált istenség nevében – a 27 éves Sarki felháborodást váltott ki a közösségi média egyes konzervatív felhasználói között, akik megbüntetését követelték.

Hirdetés

A nőt május 5-én hallgatta ki a rendőrség, és másnap vád alá helyezték „szentségtörés, a jó erkölcs aláásása és erőszak szítása címén”.

Az észak-afrikai arab országban éles szembenállás alakult ki a világi és iszlamista politikai szárnyak között az arab tavasz kezdetén, kilenc éve kirobbant demokratikus forradalom óta.

Mosen Dali bírósági szóvivő közlése szerint Sarkit vallási és faji gyűlöletkeltés vádjában találták bűnösnek. A blogjában a szabadság és a nők témájával foglalkozó Sarki fellebbezni kíván az ítélet ellen.

Korábban írtuk

Jogvédő csoportok bírálták az ítéletet. A bloggert a szabad véleménynyilvánítást korlátozó, „elnyomó törvény” áldozatának nevezve, az Amnesty International kifogásolta azt is, hogy a vád képviselői megakadályozták, hogy Sarki ügyvédje jelen lehessen a tárgyaláson, ahol azután egyebek közt vallási meggyőződéséről és mentális állapotáról faggatták.