Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja – jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió, hatósági forrásokra hivatkozva.

Fotó: MTI (archív

Gilles Dejemeppe, a belga főügyészség szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a leváltott katalán kormány öt tagja maga jelentkezett a belga rendőrségen, majd ezt követően őrizetbe vették őket.

Mint elmondta, az érintetteket vasárnap délután meghallgatja a vizsgálóbíró, akinek hétfő reggelig kell döntenie fogva tartásukról vagy feltételes szabadon bocsátásukról.

A meghallgatáson a vizsgálóbíró, egy tolmács és az öt érintett vesz részt – tette hozzá.

Sajtóhírek szerint a belga főügyészség várhatóan még vasárnap este közölni fogja a vizsgálóbíró álláspontját.

Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják az észak-keleti Katalónia tartomány menesztett, korábbi kormányfőjét, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte „átpolitizálódott”.

Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba az tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni.

Súlyos bűncselekmény esetében nem szükséges, hogy a cselekmény mindkét tagállamban bűncselekménynek minősüljön. Egyetlen követelmény, hogy legalább három évi szabadságvesztéssel legyen büntetendő a kibocsátó tagállamban.

Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.

MTI