A migránsokat szállító hatalmas csónak a Rodosz melletti Halki szigetétől 21 tengeri mérföldre nyugatra borult fel, nem messze a török partoktól. A vészjelzés beérkezése után a parti őrség kutató és mentőközpontja négy járőrhajót, egy mentőhajót, egy hadihajót, illetve öt, a térségben tartózkodó teherhajót vezényelt a baleset helyszínére. A légierő és a hadiflotta is küldött egy-egy helikoptert.

Hirdetés

A minisztérium tájékoztatása szerint 92 embert mentettek ki a vízből. Egyelőre nem tudni, hogy mely országokból valók, és azt sem, hogy hányan lehettek a csónakban.

Az ERT közszolgálati televízió szerint egész éjszaka folytatódik a mentés és a túlélők utáni kutatás.

Értesülve a történtekről Jannisz Plakiotakisz hajózási és szigetpolitikai miniszter a parti őrség kutató és mentőközpontjába sietett, és arra adott utasítást, hogy minden létező eszközt vessenek be a bajba került migránsok felkutatásához.

Korábban írtuk

Az idén eddig 7573 migránst tartóztattak fel és szállítottak vissza a líbiai parti őrség az észak-afrikai ország területére – közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden.

Az IOM összehasonlításul felidézte, hogy a tavalyi év azonos időszakában 9225 menedékkérőt vittek vissza Líbiába. Az év eleje óta augusztus 24-ig bezáróan száznegyvenen vesztették életüket a veszélyes tengeri átkelésen, 213-an pedig eltűntek. Tavaly 270-en haltak meg a Földközi-tenger központi medencéjén át vezető migrációs útvonalon, az eltűntek száma pedig 992 volt.

Az IOM európai uniós kezdeményezést követelt a migránsok Líbiába történő visszaszállításának leállítására.

2020-ban több mint 17 ezer menedékkérő érte el az olasz partokat, tavaly ugyanebben az időszakban a számuk még 4664 volt az olasz belügyminisztérium közlése szerint.

Olaszország fokozta a nyomást az észak-afrikai államokra, köztük Tunéziára is, hogy erőteljesebben lépjenek fel az embercsempészek ellen.