Vezető európai parlamenti képviselők által csütörtökön zárt ajtók mögött tartott ülésen elfogadott új irányelvek szerint a képviselőknek és munkatársaiknak engedélyt kell kérniük a parlamenttől, ha meghívják az országok diplomatáit a parlament épületébe, és a törvényhozóknak tájékoztatniuk kell Roberta Metsola elnököt is, ha találkoznak velük, írja a Politico.

Hirdetés

Az irányelvek azonban nem kötelező érvényűek, azaz a képviselőket nem szankcionálják, ha nem tartják be azokat.

Céljuk elsősorban az, hogy tisztázzák, az európai parlamenti képviselők hogyan járjanak el, valamint hogy Metsola és a vezető köztisztviselők nagyobb rálátást kapjanak arra, hogy ki kivel találkozik. Eközben Belgiumban folyik a büntetőeljárás Eva Kaili, Marc Tarabella volt európai parlamenti vezetők és társaik ellen. A lépés ugyanakkor nem kapcsolódik a folyamatban lévő átláthatósági és etikai reformhoz, amelyet a parlament nyárig akar lezárni.

Tudnunk kell, hogy kivel és miért találkoznak. Azt hiszem, mindenki megérti, hogy ezentúl ezekre nem lehet szokásos ügymenetként tekinteni – fogalmazott egy névtelenséget kérő európai parlamenti képviselő.

Korábban írtuk

A dokumentum azt is tartalmazza, hogy a képviselők nem utazhatnak hivatalos úton Katarba vagy Marokkóba, amíg a Kailiék elleni büntetőjogi vizsgálat tart. Ugyanakkor nyitva hagyja az ajtót az európai parlamenti képviselőknek, hogy részt vegyenek a Katar és Marokkó által szervezett nemzetközi rendezvényeken.

Ilyen például az Unió a Mediterrán Térségért nevű szervezet parlamenti közgyűlése, amely 44 ország törvényhozását – köztük az Európai Parlamentet – tömörítő formátum, és amelyet jelenleg Marokkó elnököl.

A dokumentum azt is kimondja, hogy azok a katari és marokkói lobbisták, akik bejelentkeztek az úgynevezett átláthatósági nyilvántartásba, „a folyamatban lévő eljárásokra tekintettel” nem léphetnek be a parlament területére.

Ennek az intézkedésnek a hatása azonban csekély a Politico szerint, mert az irányelvek csak azokra a lobbistákra vonatkoznak, akik önkéntesen jelentik be a nyilvántartásba, hogy tárgyalópartnereik Katarból vagy Marokkóból származnak – amit szinte biztosan nem mindegyikük tesz meg.

A dokumentum első alkalommal írásba foglalja az intézménynek az Oroszországgal, Belorusszal, Kínával és Iránnal való kapcsolatfelvételre vonatkozó, már meglévő megközelítését is.

A legszigorúbban megfogalmazott irányelvek Oroszországra és Beloruszra vonatkoznak: a képviselőknek tilos hivatalos utakat tenniük ezekbe az országokba, amíg az ukrajnai háború tart, és az államok képviselői sem léphetnek be az Európai Parlamentbe.

A Kínával és Iránnal kapcsolatos álláspont némileg különbözik, mivel mindkét rendszer szankciókkal sújtotta az európai parlamenti képviselőket. Az országok saját parlamenti képviselői nem kaphatnak meghívást az Európai Parlamentbe, és az európai parlamenti képviselők kínai és iráni utazásait csak akkor engedélyezik, ha az utazó csoportban van egy szankciókkal sújtott képviselő is.

Roberta Metsola szóvivője úgy összegzett: Megpróbálunk egy kicsit nagyobb rendet tenni a parlamentben.