Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Kimball diplomáciai és törvényhozási forrásokra hivatkozva elmondta, hogy elmarad az egyezmény célkitűzéseinek megvalósítására létrehozott kétoldalú konzultatív tanács márciusra tervezett ülése is. A START-3 jegyzőkönyve értelmében mindkét aláíró fél évi 18 ellenőrzés elvégzésére jogosult, egyebek között az interkontinentális rakétabázisokon, valamint a tengeralattjáró-kikötőkben és a légi támaszpontokon.

A felek Kimball szerint abban állapodtak meg, hogy fenntartják a teljes ellenőrzéskvótájukat, és a szerződésnek megfelelően a kétoldalú konzultatív tanács is kétszer fog összeülni az idén. Az általában a testület keretében lebonyolított információcsere ezentúl a rendes diplomáciai csatornákon keresztül zajlik.

A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt START-3 megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a nem rendszerbe állított eszközöket is – 800-ban maximalizálja. Ezek közül 700 lehet rendszerbe állítva.

A szerződés hatálya jövőre lejár. Moszkva többször is javaslatot tett a meghosszabbítására, amire Washington hivatalosan nem reagált.

Az Egyesült Államokban szombaton csaknem 125 ezer, Oroszországban 1264 igazolt SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttet tartottak számon.