Csütörtökön a versailles-i adminisztratív bíróság hozott olyan döntést, amely felfüggesztett egy hasonló helyi határozatot a Versailles körüli Yvelines megyében, arra hivatkozva, hogy az intézkedés „szélsőséges, aránytalan és nem megfelelő megsértése az egyéni szabadságnak”.

Hirdetés

A párizsi közigazgatási bíróság pénteken teszi közzé hivatalosan a döntését. A párizsi prefektúra addig nem kívánta kommentálni döntést, amíg nem kapja kézhez a felfüggesztésről szóló ítéletet.

„Miután se nem szükséges, sem nem szigorúan arányos, a közigazgatási bíróság a felfüggesztés mellett döntött” – mondta az AFP-nek Jean-Baptiste Soufron ügyvéd, aki a határozat felfüggesztését kérte a bíróságtól.

Franciaországban az új típusú koronavírus omikron változatának futótűzszerű terjedése miatt a kormány a hónap elején szigorításokat léptett életbe a maszkviselést illetően: minden nyilvános zárt helyen, a tömegközlekedési járműveken, vasúton, repülőn és taxikban 6 éves kortól kötelező a maszkviselés, a korábbi 11 év helyett. Eközben több nagyváros és megye prefektúrája a kültéri maszkviselést is kötelezővé tette.

A kormány elképzelése szerint a nyár óta érvényben lévő védettségi igazolást néhány napon belül felváltja az oltási igazolás, amely gyakorlatilag a kötelező oltásnak felel meg. A törvénytervezet értelmében nyilvános helyekre jövőben kizárólag a három oltást kapók léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.

Jóllehet a szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a kormány javaslatát, a szöveg végső változatról a parlament két háza vegyes bizottságának csütörtökön nem sikerült kompromisszumos megoldást találnia, ezért a szöveg péntektől visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra, amelyről a hétvégén vagy a jövő hét folyamán tarthatják a végszavazást.

Olivier Véran egészségügyi miniszter reményei szerint – aki csütörtökön egyébként bejelentette, hogy karanténba vonult, miután elkapta a koronavírust – az oltási igazolás január 20-án léphet életbe. A jobbközép Köztársaságiak azonban előzetesen jelezték, hogy az alkotmánytanácsnál kívánják megtámadni a szöveget, ami tovább késleltetheti az intézkedés bevezetését.

Korábban írtuk