A beszámoló szerint a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap egyik kiadványának címlapját mutatta a diákoknak, amely „obszcén” módon ábrázolta a prófétát.

Hirdetés

Catherine Moureaux, Molenbeek polgármestere az ügyet érintően azt közölte: a tanár munkaviszonyának ideiglenes felfüggesztésére azért került sor, mert az iskola teljes tanári gárdája egyetértett azzal, hogy ilyen trágár, durva és közönséges ábrázolást nem szabad gyerekeknek mutogatni. Baj a kép illetlenségével van, mivel azt a tanár általános iskolásoknak mutatta, nem pedig a vallásos tartalmú karikatúra-ábrázolással – emelte ki.

Moureaux azt is közölte, hogy a tanár ellen indított fegyelmi eljárás első meghallgatására már csütörtökön sor került.

Franciaországban, október közepén egy 17 éves, menekültstátust kapott, moszkvai születésű csecsen diák késsel megölte, és lefejezte Samuel Paty középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában, miután a tanár a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

Korábban írtuk

A Brüsszel belvárosához közel első Molenbeek negyedet a brüsszeli iszlamisták fellegvárának tartják. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között, a szálak többek között a brüsszeli Molenbeek negyedbe vezettek.