Hirdetés

Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője szerint az elmúlt hetekben a vihar előtti csend állapotát láttuk, és várható volt, hogy a fagyok beálltával valamelyik fél offenzívát indít. Azt mondta, az ukránok esetében Zaporizzsja és Harkiv lehetett volna célpont, azonban Zaporizzsjánál az oroszok előretörtek, átvették a kezdeményezést, míg az ukrán sereg ide-oda rohangál. Közölte: kevés az ember, és még az orosz offenzíva meg sem indult.

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója arról beszélt, nem tudni, az oroszok más térségekben is terveznek-e támadást, vagy továbbra is a Donbasz térségére koncentrálnak; ez az egyetlen hivatalosan is elismert „felszabadítandó” terület az orosz vezetés részéről. A Donbasz jelentősége szimbolikus, hívta fel a figyelmet, hiszen a konfliktus a Krím mellett ebben a térségben indult, itt ásta be magát a két fél.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője úgy vélekedett, az ukránok az elmúlt hónapokban csak szavakban foglalták el a területeket, míg az oroszok sorra viszik a frontra a besorozott katonákat és egyre modernebb fegyvereiket. Szerinte jól látható, hogy miközben az oroszok a Donbaszra koncentrálnak, addig az Egyesült Államok sem marad tétlen, hiszen Romániába vezényeltek csapatokat, és igyekeznek felderíteni, az orosz légierő mikor indul meg.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak, a műsor felvételét pedig a fenti videóban nézhetik meg.

Korábban írtuk