Népszavazás után új alkotmány Szerbiában

Hatéves huzavona után népszavazást tartottak Szerbiában az új szerb alkotmányról, amely a kezdeti bizonytalanságok ellenére végül eredményes lett. Az alkotmányt november 5-én kihirdették. A szavazásra jogosultak több mint 54 százaléka járult az urnákhoz, a kétnapos referendumon a szavazók több mint 96 százaléka igent mondott az új alaptörvényre. A cél alig titkoltan az elszakadás előtt álló Koszovó megőrzése volt, úgy tűnik azonban, az ostor végül a délvidéki magyarokon csattanhat.

Tény, hogy Szerbia számára fontos az új alaptörvény elfogadása, hiszen 103 év elteltével a szerbség ismét saját alaptörvényt mondhat magáénak: az utolsó szerb alkotmányt még 1903-ban fogadták el, s azt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, illetve Jugoszlávia alkotmányai – 1946, 1963, 1974 -, majd Milosevics 1990-ben elfogadott alkotmánya követte.

Szerbia számára azonban több szempontból is fontos az új alkotmány elfogadása. Mindenekelőtt azért, mert az egykori Jugoszlávia darabokra hullott, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina megalkotta a maga alkotmányát. Montenegró a közelmúltban kikiáltotta függetlenségét, elszakadt Szerbiától, ezért a legkényesebb kérdés Koszovó lett. A koszovói szerbek 90 százaléka igent mondott az alkotmányra, míg az ott élő albánok nem szavazhattak. Ennek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy Koszovó Szerbia része maradhasson. A népszavazás előtti politikai kampánynak is ez volt a rendeltetése. A szerb nemzeti retorika és Koszovó „megmentése” ezúttal találkozott.

„Koszovó és Metóhija Tartomány Szerbia területének alkotórésze, amely Szerbia szuverén állam keretében lényegbeli autonómiával rendelkezik, és Koszovó és Metóhija tartomány e helyzetéből következik valamennyi állami szervének az az alkotmányos kötelezettsége, hogy képviselje és védelmezze Szerbia állami érdekeit valamennyi bel- és külpolitikai kérdésben” – olvasható az új szerb alaptörvény Preambulumában. Világos tehát, hogy a népszavazás fő célja Szerbia területi egységének fenntartása volt, hiszen ha Montenegrót követően az 1999 óta önálló életet élő Koszovó is elszakad Szerbiától, tovább csökken a már amúgy is megszabdalt ország területe. Mindezek a tények azt mutatják, hogy a szerbek számára politikai és gazdasági szükségszerűség volt egy új szerb alaptörvény megalkotása, kihirdetése, s az azt megelőző – „a nép akaratát” deklaráló – népszavazás megtartása.

Ezzel egy időben zárószakaszába érkeztek a Koszovó-tárgyalások, ami azt jelenti, hogy hamarosan megszületik a tartomány függetlenségéről szóló rendezési javaslat. Legújabb információk szerint már elkészült az az 53 oldalas dokumentum, amely Koszovó függetlenségéről szól. Bár a „függetlenség” szó nem szerepel a tervezetben, minden tézise a függetlenség irányába mutat. A tervezet szerint Koszovó egy külügyminisztériummal és hadsereggel nem rendelkező külön állam, amely nem tagja az ENSZ-nek. Persze más rendezési tervek is léteznek, melyek feltételes függetlenségi átmenetről beszélnek.

A szerb alkotmányról történt népszavazás kapcsán a szerb politikusok többsége máris a „nép alkotmányáról” beszél, ugyanakkor a szerbiai polgárok nagy része nem is ismerte, el sem olvasta az alkotmány szövegét. A szerbeket tulajdonképpen az ország területi egységének, Koszovó megtartásának szándéka vitte az urnákhoz, a délvidéki magyarok legnagyobb része viszont távol maradt a népszavazástól, mondván: az alkotmány magyarellenes elemeket tartalmaz, és nem biztosítja a vajdasági magyarok területi autonómiáját. Nem beszélve arról, hogy a délvidéki magyar legitim politikai képviseleteknek az alkotmányba beépítendő – magyar vonatkozású és a kisebbségek jogait szavatoló – javaslatait lesöpörték az asztalról.

– Az új alkotmány első szakasza Szerbiát a szerb nép, illetve minden polgár államának nyilvánítja – véli Korhecz Tamás, a Vajdasági Tartományi Kormány alelnöke, aki szerint ez a mondat tulajdonképpen megpróbálja a nemzetállami elvet egyeztetni a polgári alkotmányosság elvével, ami természetesen fából vaskarika. Ebben az összefüggésben a nemzeti kisebbségek – így a vajdasági magyarok – nem találják meg kívánt jogi státusukat. Ennek ellenére a kisebbségjogi, közigazgatási és jogszabályügyi titkár az új alkotmányt az eddigi szerbiai alaptörvényeknél lényegesen jobbnak tartja. Míg Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke elégedett az új alkotmánnyal, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, valamint a délvidéki magyar civil szervezetek elégedetlenek az új alaptörvénnyel, mondván: nem biztosítja a délvidéki magyarság egészének kisebbségi jogait és a magyar nemzeti közösség fejlődését. A délvidéki magyarság – s itt elsősorban nem a politikai elitről, hanem az egyszerű emberről van szó – elvárta, hogy Szerbia, az új alkotmány elfogadásával, sokkal nagyobbat lépjen előre a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítése területén, mindenekelőtt az európai példák figyelembevételével és szerbiai alkalmazásával. A délvidéki magyarság számára két létfontosságú tényező ugyanis nem került bele az alaptörvénybe: a délvidéki magyarok területi autonómiája, illetve a magyar nyelv egyenrangú hivatalos nyelvként való használata.

A szerb alaptörvény egyébként kísértetiesen hasonlít a posztkommunista országok alkotmányához, különös tekintettel a területükön élő nemzeti kisebbségek – így a legnagyobb számú, a magyar közösség – kollektív jogaira. Ez azt jelenti, hogy bár tartalmazzák a kisebbségek kollektív jogait, illetve a személyi és kulturális autonómia érvényesítéséhez szükséges jogokat, ezek a gyakorlatban ritkán valósulnak meg. Pontosabban: nem alkotják meg az alaptörvényben foglalt kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásához szükséges törvénycsomagot. A másik hasonlóság az, hogy ezek az alkotmányok nem merik felvállalni – így nem is deklarálják – a nemzeti kisebbségek területi autonómiáját, féltve országuk területi egységét.

– Az új szerb alkotmány semmivel sem rosszabb, de nem is jobb az egykori szovjet érdekövezethez tartozó kelet-közép-európai országok jelenlegi alkotmányánál – mondja e tekintetben Jobbágy József jogászprofesszor, történész. Sasza Vucsinyics, a Demokrata Párt észak-bácskai körzeti szervezetének elnöke elítélte mindazokat a politikusokat, akik „kisebbségellenes tónusokat magyaráztak bele az új alkotmány szövegébe.” Szerinte a nemzeti kisebbségek kis részvételének oka az új szerbiai alkotmányról való népszavazáson a radikálisok és a szerb kormány túl agresszív kampányában keresendő.

Az alkotmány mindenesetre egyáltalán nem nyújt új megoldásokat a kisebbségek tekintetében, így a vajdasági magyarok életében sem. A Vajdaság státusa változatlan maradt, hiszen önállósodási törekvéseit – törvényalkotás, jogrend, biztonság, oktatásügy, területi önigazgatás – ismét megtorpedózták, mindenekelőtt a radikális és a szerb kormányerők drasztikus kampánya következtében. A Vajdaság ezért elutasította az alkotmányt, hiszen Szabadkán 32, Zentán pedig mindössze 15 százalékos volt a referendumon való részvételi arány. Mindez annak ellenére történt, hogy a Vajdaság minden eddiginél több anyagi támogatást – 7 százalékot – kap majd az állami költségvetésből.

Szerbia mindössze ennyire volt képes – vallják a szakértők, akik szerint az új szerb alkotmány a félmegoldások alaptörvénye. Az alaptörvény távolról sem nevezhető a múlttal való gyökeres szakításnak, márpedig a Szerbiában működő tartományok és a nemzetközi közvélemény is ezt várta el. Milosevics 1989-ben megszüntette valamennyi szerbiai tartomány autonómiáját, ezt kellett volna most visszaállítani, ami nem történt meg teljes egészében. Az év végi szerbiai választásokon várhatóan megerősödnek a radikális erők, így a területi autonómia kérdése minden bizonnyal ismét lekerül a napirendről.

Tarics Péter