Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A terrorista a helyszínen életét vesztette, további áldozata azonban nem volt az incidensnek – közölte a belügyminisztérium.

Múlt csütörtökön gyors egymásutánban két öngyilkos robbantást követtek el Tunisz belvárosában. A kettős merénylet négy embert megölt, további nyolcat pedig megsebesített.

A támadásokra válaszul a tuniszi hatságok megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és rajtaütéseikben szombatig 25, terrorizmussal gyanúsított személyt vettek őrizetbe.

Tunézia az elmúlt években szélsőséges támadások egész sorát élte meg, s ezek legtöbbjének elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

Az észak-afrikai országra széles körben úgy tekintenek, mint amely a 2010-11-ben lezajlott, úgynevezett arab tavasz egyetlen demokratikus sikertörténetévé vált, ugyanakkor válságba került a gazdaság lelassulása és a szociális hátterű tiltakozások miatt.