Félszáz migránst szállítottak a hírhedt guantánamói táborba
Az amerikai korány ötvenhárom venezuelai állampolgárt szállított a hírhedt kubai Guantánamo Bay-i fogolytáborba.Az ötvenhárom, bűncselekményekért elítélt illegális bevándorlót név szerint nem azonosították, de egyelőre a hadsereg által működtetett fogolytáborban helyezték el őket, ahol a 2001-es, az Egyesült Államok elleni támadások óta a világ néhány legveszélyesebb terroristáját tartják fogva – írja a New York Times.
A belbiztonsági minisztérium (DHS) és a védelmi minisztérium képviselői nem árultak el részleteket a több mint négy tucatnyi fogvatartottról, de megerősítették, hogy illegálisan léptek be az Egyesült Államokba, továbbá „erőszakos bandák tagjai és más, komoly fenyegetést jelentő illegális bevándorlók”.
Korábban nem volt arra példa, hogy a létesítményt az amerikai szárazföldről kitoloncolt, illegális bevándorló elhelyezésére használják, bár néhány, a nyílt vízen elfogott migránst korábban már átvizsgáltak Guantánamón.
A lap szerint a táborban fogva tartott, iszlamista terroristák száma mára mindössze tizenötre csökkent.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió (ACLU) már pert indított a szövetségi kormány ellen azt követelve, hogy beléphessenek a tábor területére és meglátogathassák az ott fogva tartott venezuelaiakat, és azzal vádolják a Bevándorlási és Vámhivatalt (ICE), hogy „[a bevándorlásokat] kommunikációs lehetőség, illetve védőügyvédekhez, a családjukhoz vagy a külvilághoz való hozzáférés nélkül tartják fogva”.
Az amerikai kormány első, bevándorlókat szállító repülőjárata február 11-én árkezett meg a guantánamói bázisra.
Kristi Noem belbiztonsági miniszter fotókat közölt a fogvatartottak egy részéről az X-en: