Feltámadásra várva

A Jézus Krisztus szupersztár újabb színpadi verziójában, a Los Angeles-i Hollywood Bowl augusztusi előadásain fekete bőrű színésznő alakítja majd Jézust. A korábban háromszor is Oscar-díjra jelölt Cynthia Erivo már szerepelt az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice híres-hírhedt musicalének kizárólag nőkből álló változatában, amikor Mária Magdolnát alakította a szabadtéri színházban. Ismeretes, hogy a Broadwayn 1971-ben bemutatott színpadi műből 1973-ban készült világszerte ismert filmmusical hippicsapatként ábrázolta Jézust és tanítványait. Sőt, a Jézus utolsó néhány napját az áruló Júdás szemszögéből ábrázoló filmben az iskariótit – teljesen történelmietlen módon – már egy fekete bőrű színész, Carl Anderson játszotta.

Mély hatás

Természetesen a kereszténység történetében nem új a jelenség, hogy különböző etnikumok, népcsoportok a maguk képére és hasonlatosságára formálva jelenítették meg a Megváltót. Ismertek a Távol-Keletről, például Japánból azok a képek és szobrok, amelyek vágott szeműként láttatják Jézust és tanítványait. És hasonlóképpen láthatjuk a fekete bőrű afrikai népek ábrázolásait is Jézusról. Mindez azért is lehetséges, mert Jézus megjelenésével, kinézetével kapcsolatban a Biblia semmilyen támpontot nem ad. Az evangéliumban csak egy misztikus kérdés-felelet zajlik Fülöp apostol és Jézus között, amely az Atya és a Fiú egylényegűségéről szól a látással összefüggésben. „»Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt.« Ekkor Fülöp kérte Jézust: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!« Jézus így válaszolt neki: »Annyi idő óta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem?«” (Jn 14,7–10)

A második isteni személy születésének, tanításának, 33 évének, majd kereszthalálának és feltámadásának története természetesen a XX. század derekáig is számtalan művészt inspirált, és a modern kornak megfelelően egyre több mozgóképes alkotás nyúlt Jézus személyéhez. De mint oly sok más társadalmi kérdésben, a Jézus-ábrázolásban is a szexuális forradalom hozott fordulópontot. Az 1968 előtti filmfeldolgozásokban és az 1968 utániak zömében természetesen többé-kevésbé az evangélium Jézus-képe jelenik meg, vagyis a Biblia szövegéből kiindulva dolgozták fel Jézus Krisztus földi életét és tanításait. Elég csak példaként felhozni Pier Paolo Pasolini Máté evangéliumát, amelynek különlegessége, hogy kizárólag az Újszövetség első könyvének szövegét használja. A szuggesztív műről sokat elmond, hogy a L’Osservatore Romano, a Vatikán hivatalos lapja 2014-ben, a bemutató ötvenedik évfordulóján a legigazabb evangéliumi filmalkotásnak nevezte, II. János Pál pápa pedig korábban azt mondta róla, hogy „mély hatást gyakorol az emberi viselkedésre és értékválasztásra”. Érdemes még megemlíteni itt Franco Zeffirelli legendás feldolgozását, A názáreti Jézust, amelyet VI. Pál is elismeréssel illetett.

Felgyújtott mozik

A Jézus Krisztus szupersztárt követően aztán több botrányt keltő Jézus-film is született. Ezek nem is Jézus külső megjelenítésével, sokkal inkább mondandójukkal, elferdített üzenetükkel váltották ki a hívek haragját. A hetvenes évek legvégén készült a hamar kultuszfilmmé váló Brian élete. A Monty Python filmje – ahogy a címe is mutatja – valójában nem Jézusról szól, hanem egy Jézus életét „megidéző” szatirikus társadalomkritika, amely sokkal inkább a vakhitet vagy történelmi kérdéseket tesz a humor céltáblájává, semmint Jézus Krisztust magát. A konkrét utalások miatt persze az alkotás erősen formabontó volt a Jézus korában játszódó addigi filmekhez képest, és azt is fontos látni, hogy a csapat tagjai a börtönt kockáztatták filmjükkel, hiszen az istenkáromlás abban az időben még bűncselekménynek számított Nagy-Britanniában.

A következő lépcső kétségkívül Martin Scorsese 1988-ban bemutatott filmje, a Krisztus utolsó megkísértése volt, amely Nikosz Kazandzakisz azonos című regényét felhasználva a megváltószereppel és a vágyaival küszködő emberként ábrázolta Jézust. A Willem Dafoe által megformált Jézus azonban annyira kétkedő, hogy a kereszten már a megváltással sem törődne, hanem elképzel magának egy másik, családi és testi örömökben gazdag életet Mária Magdolnával. Három és fél évtized távlatából visszatekintve igencsak heves fogadtatásra lelt Scorsese felkavaró alkotása: mozik százai tagadták meg a vetítését, számos országban nem engedélyezték a műsorra tűzését, a rendező pedig több halálos fenyegetést kapott, ami miatt hónapokig testőr kísérte nyilvános fellépéseire. Franciaországban egy radikális katolikus csoport a vetítések alatt több mozit felgyújtott – egy néző meghalt, többen súlyos égési sérülést szenvedtek. A magyarországi kereskedelmi televíziózás hajnalán, 1997-ben pedig a felháborodók elérték, hogy az RTL Klub végül ne vetítse le főműsoridőben a filmet.

Az utóbbi évtizedekben a mégoly botrányos ábrázolások sem váltottak már ki ekkora felháborodást. A 2000-es évektől Jézus alakja mind többször tűnt fel az elsősorban felnőtteknek szóló társadalomkritikus, szókimondó rajzfilmsorozatokban is. A South Park gyerekfigurái gyakran nézik a tévében a Jézus és a haverok című műsort, de Jézus itt még inkább „autentikus” szerepében jelenik meg, amennyiben például a Sátánnal vív bokszmérkőzést. Nem úgy a Family Guyban, amelynek egyik epizódjában Jézus mint egy sarki lemezbolt eladója szerepel. De a sorozat alkotói még ezen is túltettek: magát az Úristent is többször ábrázolják teljesen obszcén jelenetekben: a „nagy szakállúként”, aki „csajozik”.

Fekete nő

Témánk szempontjából viszont sokkal érdekesebb, hogy a „fekete nő” képe sem teljesen új keletű. A viskó című regényt 2007-ben jelentette meg William Paul Young, az azonos című filmfeldolgozást pedig tíz évvel később mutatták be, Magyarországon is. Ebben a történetben a főszereplő férfi, akit kislánya elvesztése miatt bűntudat gyötör, egy vidéki házikóban találkozik a három isteni személlyel, a molett néger asszony képében megjelenő „Papával”, azaz az Úristennel, egy megjelenésében sémi férfival, vagyis Jézussal és egy vágott szemű, fiatal ázsiai nővel, a Szent Szellemmel. A történet szerint a főszereplő Mack és családja a Keresztelő Szent János 55. Független Gyülekezet tagja, ily módon a megjelenített kép is igazi neoprotestáns, hogy mást ne mondjunk, szektás jegyeket visel magán. Noha annak idején a könyv, majd a film még fel tudta korbácsolni az indulatokat, sokatmondó a korszellem tekintetében, hogy még bizonyos katolikus körökben is kedvező fogadtatásra talált a Szentháromság finoman szólva is furcsa megjelenítése.

Rövid kalandozásunk végén a kiindulóponthoz visszatérve megállapíthatjuk: annak, hogy Jézust egy fekete színésznő alakítja, semmiféle mondanivalója nincs azon túl, hogy a woke Donald Trump fellépése ellenére ugyanúgy erősen jelen van Hollywoodban, tovább borzolva a jóérzésű emberek kedélyét. Mert akárhogy nézett is ki Jézus Krisztus, az európai kultúrkörben feketeként, pláne nőként megjeleníteni teljes blaszfémia, és mint ilyen csak a keresztény hívek megbotránkoztatására alkalmas. De talán – ahogy a legújabb hírek szólnak – eljön a feltámadás ebből az őrületből is. Mel Gibson végre hivatalosan is bejelentette A passió című filmje folytatásának szánt Feltámadást (Resurrection). A Variety értesülései szerint a forgatás már elkezdődött, a film a tervek szerint 2026-ban kerül a mozikba. S bár Mel Gibson előbbi alkotása is sok vitát váltott ki 2004-es bemutatásakor, bajos lenne róla azt mondani, hogy Jézus-ábrázolása ne volna hiteles.