Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, a migránsok és menekültek nem idegenek, hanem ugyanolyan rászorulók, mint sokan mások, szegények, betegek, magányosak, akik társadalmainkban – mint fogalmazott – a „selejt kultúrájának” válnak áldozataivá, az emberi lét perifériájára szorítva.

A katolikus egyház 1914-ben vezette be az elvándorlók és menekültek világnapját: az idei, 105. világnapot a Nem csak migránsokról van szó! mottóval tartották.

Ferenc pápa a világnapra korábban közölt üzenetét idézve hangoztatta, hogy a világ egyre elitistább és kegyetlenebb a kirekesztettekkel szemben. A fejlődő országokat legértékesebb természeti és emberi kincseitől fosztják meg néhány kiváltságos piac számára. „A háborúk a világnak csak egyes térségeit érintik, de az ezekben használt fegyvereket olyan országokban gyártják, amelyek azután nem akarják vállalni a konfliktusok elől menekülőket” – hangoztatta az egyházfő. 

Kijelentette, hogy a keresztények nem maradhatnak közömbösek a szegénység régi és új formái, mások magukra hagyása, lenézése és a diszkrimináció iránt. „Nem maradhatunk érzéketlenek (…) nem tarthatjuk vissza könnyeinket, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne reagáljunk” – mondta Ferenc pápa.

A Szent Péter téren bemutatott misén többek között Peter Kodwo Appiah Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés előmozdításáért felelős vatikáni dikasztérium vezetője koncelebrált Ferenc pápával. A szertartáson használt tömjén az etiópiai Bokolmanyo menekülttáborából érkezett, ahol a helyi lakosokkal együtt mintegy 40 ezren élnek. A misén kínaiul, arabul, franciául és szuahéli nyelven is imádkoztak, többnemzetiségű kórus énekelt, és az oltárhoz egy olasz, egy nigériai, egy szíriai, egy Fülöp-szigeti és egy szlovák család vitte az adományokat.

Ferenc pápához intézve szavait Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki kar elnöke a misén kijelentette, hogy a migráció nagy kihívás elé állítja a helyi egyházakat és elsősorban az olasz püspököket. „Az ajtainkon kopogtató szegények, migránsok és mások, akik jobb életet keresnek, szükségben levő testvéreink” – jelentette ki.

A mise végén Ferenc pápa a különböző korok migránsait ábrázoló bronzszobrot avatott fel, a kanadai Timothy Schmalz alkotását.

Az olasz egyházi sajtó emlékeztetett arra, hogy a világban 71 millióra tehető a háborúk, szegénység, üldözés és más okokból elvándorlásra kényszerülő emberek száma.