Fotó: MTI/EPA/ANSA/AFP pool/Andreas Solaro, archív
Hirdetés

Az imanapra hívják a világ összes vallásának híveit és „minden jóakaratú embert”.

„Világunk nagy veszéllyel néz most szembe. A koronavírus által okozott világjárvány terjedése milliók életét és megélhetését fenyegeti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a helyzetben is Istennél kereshetünk, kérhetünk oltalmat és menedéket” – olvasható az MKPK közleményben.

„Hívjuk testvéreinket, hogy lelkileg egyesüljünk az imádságban, böjtben és a szeretet cselekedeteiben” – fogalmaztak.

Korábban írtuk

Magyarországon az imanaphoz csatlakozik a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is – tették hozzá.

Az imanap megtartását az Emberi Testvériség Bizottsága kezdeményezte.