Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média
Ferenc pápa helyi egyházi személyekkel folytat megbeszélést a dél-szudáni Jubában 2023. február 4-én

A katolikus egyházfő pénteken érkezett a világ legfiatalabb országába az első pápai látogatásra. A szombati napot azzal töltötte, hogy először egyházi alkalmazottakkal, majd olyan dél-szudániakkal foglalkozott, akik a harcok, az áradások és más válságok miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat.

A fővárosban, Jubában található Szent Teréz-székesegyházban igyekezett megvigasztalni Dél-Szudán régóta szenvedő népét. A papokat és apácákat pedig arra biztatta, hogy „osztozzanak nyájaik könnyeiben”. Kérte egyben a dél-szudáni püspököket, papokat, apácákat és szeminaristákat, hogy ne a társadalmi presztízs miatt vegyenek részt a vallási életben, hanem „a nyájat kísérve szolgálják azt”.

„Tegyük fel magunknak a kérdést, mit jelent számunkra, hogy Isten szolgái lehetünk egy olyan országban, amelyet háború, gyűlölet, erőszak és szegénység sebhelyei tarkítanak” – mondta a pápa. „Az egész egyház nevében köszönöm önöknek az odaadást, a bátorságot, az áldozatot és a türelmet” – mondta Ferenc.

Beszédében különösen a dél-szudáni nők helyzetét emelte ki, akiknek a fele 18 éves kora előtt férjhez megy, akiket szexuális erőszak ér, és akiknek a világon a legmagasabb az anyai halálozási arányuk.

„Tegyük fel magunknak a kérdést, mit jelent számunkra, hogy Isten szolgái lehetünk egy olyan országban, amelyet háború, gyűlölet, erőszak és szegénység sebhelyei tarkítanak. Az egész egyház nevében köszönöm az odaadást, a bátorságot, az áldozatot és a türelmet” – mondta Ferenc.

Beszédében különösen a dél-szudáni nők helyzetét emelte ki, akiknek a fele 18 éves kora előtt férjhez megy, akiket szexuális erőszak ér, és akik körében a világon a legmagasabb a gyermekágyi halandóság.

Korábban írtuk

Az olajban és más természeti erőforrásokban bővelkedő, de évek óta tartó polgárháború és konfliktus sújtotta Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa, és Afrika legsúlyosabb menekültválságáért felelős: több mint kétmillió ember menekült el az országból, és további kétmillióan a határain belül kényszerültek lakóhelyüket elhagyni.

„Minden erőmmel megismétlem a legfontosabb felhívást (.), komolyan folytassák a békefolyamatot, hogy vége legyen az erőszakcselekményeknek, és az emberek méltó életre leljenek” – mondta a pápa belső menekültekkel találkozva.

„Veletek vagyok, értetek és veletek szenvedek”

– mondta az egyházfő, miután meghallgatott három fiatalt, akik a menekülttáborokban való élet nehézségeiről számoltak be.

Ferencet útjára elkísérte Nagy-Britannia két protestáns egyházi vezetője, Justin Welby canterburyi érsek, az anglikán egyház prímása és Iain Greenshields, a presbiteriánus skót egyház vezetője. Az újszerű ökumenikus látogatás célja, hogy a dél-szudáni politikai vezetőket a 2018-as békemegállapodás végrehajtására ösztönözze, mely véget vetett a 2011-ben, a muszlim többségű Szudántól való függetlenné válás után kitört polgárháborúnak.

A három egyházi vezető késő délután szabadtéri ökumenikus imán vett részt John Garang dél-szudáni hősként tisztelt szabadságharcos mauzóleumánál, amelyre ötvenezer résztvevőt vártak.

Ferenc pénteken éles hangon figyelmeztette Salva Kiir elnököt és egykori riválisát, mostani helyettesét, Riek Machart, hogy a történelem szigorúan fogja megítélni őket, ha továbbra is húzzák az időt a békemegállapodás végrehajtásával.

A megállapodás és számos kulcsfontosságú rendelkezése, köztük az egységes nemzeti hadsereg felállítása megrekedt a politikai belharcok és az országszerte folytatódó összecsapások közepette, amelyek miatt az első elnökválasztást további két évvel el kellett halasztani.

Kiir a maga részéről vállalta, hogy a kormány visszatér a tavaly felfüggesztett béketárgyalásokhoz azokkal a csoportokkal, amelyek nem írták alá a 2018-as megállapodást. A katolikus elnök az ökumenikus zarándoklat tiszteletére elnöki kegyelmet adott pénteken a jubai központi börtön 71 elítéltjének, köztük 36 halálraítéltnek.