Ferenc pápa leszögezte, egyértelműnek tartja, hogy Oroszország a támadó.

Hirdetés

„Nem mondom ki mindig, nehogy sértsek vele, és ne ítélkezzek általánosságban, mégis köztudott, hogy kit ítélek el. Nem szükséges, hogy családnevet és keresztnevet is tegyek hozzá” – jelentette ki a katolikus egyházfő.

„Miért nem nevezem meg (Vlagyimir) Putyint? Mert nem szükséges; közismert. Az emberek néha a részletekbe kötnek bele. Mindenki ismeri állásfoglalásomat, Putyinnal vagy Putyin nélkül, anélkül hogy megnevezném” – jelentette ki.

Megjegyezte, amikor Ukrajnáról szól, mártírsorsot szenvedő népről beszél. Hozzátette: információi vannak az orosz csapatok által elkövetett kegyetlenségekről, elsősorban a csecsen és a burját nemzetiségű katonák részéről.

Felidézte, hogy a február 24-én kirobbant háború második napján személyesen elment Oroszország szentszéki nagykövetségére, ahol a nagyköveten keresztül üzent Vlagyimir Putyinnak: készen áll az utazásra azzal a feltétellel, hogy az orosz elnök akár szűk lehetőséget is ad a tárgyalásra. „Szergej Lavrov külügyminiszter nagyon udvarias levéllel válaszolt, melyből megértettem, hogy egyelőre nincs rá szükség” – közölte Ferenc pápa.

Elmondta, három alkalommal beszélt telefonon az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel. Kijevtől listát kapott a civil és katonai foglyokról, ezt továbbította az orosz kormánynak, és mindig pozitív választ kapott. Négyszer az ukrán kormányzat delegációját fogadta a Vatikánban.

„Ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre, nem csak az egyikre” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért felelős vatikáni hivatal vezetője, valamint a külügyekért felelős Paul Richard Gallagher érsek több napot töltött Ukrajnában. A pápa jobbkezeként ismert Konrad Krajewski bíboros pedig négyszer járt az országban. „A Szentszék jelenléte erős, és én folyamatos kapcsolatban vagyok a felelős pozíciót betöltő személyekkel” – mondta a katolikus egyházfő.

A párbeszédet nevezte a legjobb diplomáciai eszköznek a Kínával való kapcsolattartásban is.

„Lassú, néha visszás, de sikereket is hoz, és én nem találok más utat” – mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, a kínai nép bölcs, és megérdemli a pápa tiszteletét és elismerését. „Ezért próbálok közvetíteni, mivel nem egy nép meghódítása a cél, és ott keresztények is vannak. Szükségük van a figyelmünkre, hogy jó kínaiak és jó keresztények legyenek” – közölte.

A Szentszék korábban meglepetését és sajnálatát fejezte ki, miután november 24-én a pekingi kormány által elismert hivatalos katolikus egyház segédpüspököt nevezett ki Csianghszi tartományban, amelynek egyházmegyéjét a Vatikán nem ismeri el.

Korábban írtuk