Fotó: ShutterStock (szerk.)
Hirdetés

Ferenc pápa a háború kezdetén felkereste az orosz nagykövetséget, hogy magyarázatot kérjen, és felszólítsa Moszkvát a harcok befejezésére. Három héttel később Pietro Parolin bíborossal, a vatikáni diplomácia vezetőjével azt üzente Putyinnak, hogy szeretné meglátogatni őt Moszkvában.

A pápa elmondta: bár ajánlata továbbra is él, még nem kapott választ, és attól tart, hogy Putyin most nem is akar vele találkozni. Azzal a céllal utazott volna Moszkvába, hogy kísérletet tegyen a háború leállítására.

A katolikus egyházfő leszögezte: egyelőre nem megy Kijevbe, mert először Moszkvába kell mennie, és Putyinnal kell találkoznia.
Ferenc pápa attól tart, hogy az orosz elnök nem fog megállni. Szerinte Putyin amiatt reagálhatott rosszul, mert úgy érezte: „a NATO Oroszország kapujában ugat”.

A Corriere della Sera Ukrajna felfegyverzésére vonatkozó kérdésére a pápa azt mondta: mindig is elutasította a fegyverkezési versenyt. Hozzátette: nem tud válaszolni arra, hogy helyes-e az ukránok felfegyverzése, mert ahhoz túl messze van a konfliktustól. Az viszont egyértelmű, hogy Ukrajna területén fegyvereket próbálnak ki – jegyezte meg. A katolikus egyházfő szerint a háborúkat azért vívják, hogy az országok teszteljék az általuk gyártott fegyvereket. Erre szolgált a második világháborút megelőző spanyol polgárháború is – mutatott rá.

Korábban írtuk

„A fegyverkereskedelem botrány, és kevesen lépnek fel ellene” – tette hozzá.

Ferenc pápa elmondta: negyven perces virtuális találkozón vett részt az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárkával, aki az első húsz percben a háború jogosságát igazoló érveket olvasott fel neki.

„Meghallgattam, és azt mondtam neki: semmit sem értek ebből. Testvérem, nem az állam papjai vagyunk, nem a politika nyelvét beszéljük, hanem Jézusét. Isten megszentelt népének pásztorai vagyunk. Ezért kell a béke útjait keresnünk, és a fegyverek tüzét beszüntetnünk” – mondta.

Kirill pátriárka „nem válhat Putyin ministránsává” – jegyezte meg. A pátriárka nyíltan támogatja az ukrajnai háborút.

Ferenc pápa eddig egyszer sem említette a nyilvánosság előtt Oroszországot vagy Putyint azóta, hogy február 24-én elkezdődött az ukrajnai háború. Ugyanakkor az alaptalan agresszióra és a civilek elleni atrocitásokra vonatkozó bírálatai egyértelművé tették álláspontját.