Hirdetés

McEnany a Twitteren is közzétette, hogy fertőzött, mint írta: csütörtök óta naponta elvégezték rajta a vírustesztet, amely hétfőn reggel pozitív lett. Közölte azt is, hogy tünetmentes és karanténba vonul. A szóvivőnő – aki a Fehér Ház több munkatársához hasonlóan nem hordott szájmaszkot – vasárnap többször is tartott sajtótájékoztatót. Azt egyelőre nem jelezték, hogy a fehér házi tudósítók közül bárki megfertőződött volna.

Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke hétfőn a Fox televízióban kijelentette: Donald Trump elnök állapota „folyamatosan javul”. Meadows „hihetetlennek” nevezte a javulást és hozzátette, hogy továbbra is optimista azt illetően, hogy az orvosok hétfőn elbocsátják a kórházból az elnököt. Trump újraválasztási kampánytörzse a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy nem tartanak vissza és nem is közölnek félrevezető információkat az elnök állapotáról. A közlemény, elemzők szerint, válasz azokra a sajtóban megjelent kommentárokra, melyek szerint ellentmondásos, hogy Trump valóban jobban van-e.

A Walter Reed katonai kórház – ahol az elnököt kezelik – vasárnap tartott tájékoztatóján Sean Conley, a Fehér Ház orvosa ugyanis elismerte, hogy pénteken és szombaton a valóságosnál rózsásabb képet festettek Trump állapotáról, mert az elnöknek az elmúlt három napon kétszer is jelentősen csökkent a véroxigénszintje. Az orvoscsapat azt is közölte, hogy Donald Trump a már korábban említett kezelések – antitest-terápia, Remdesivir és vitaminok mellett – dexametazont is kap. A dexametazon szteroid, és adagolása utalhat arra is, hogy Trump állapota súlyosabb lehet, mint azt előzetesen feltételezték.

Korábban írtuk