„A Szputnyik V megvétele valóban megrázkódtatta a koalíciót” – ismerte el keddi sajtótájékoztatóján Pozsonyban Matovic. Elutasította viszont azt a bírálatot, miszerint nem vette figyelembe koalíciós partnere, az Emberekért (Za ludí) párt véleményét, amely ellenezte az orosz vakcina megvásárlását.

Hirdetés

Az orosz oltóanyag beszerzését a szlovák koalíciós kormány február 19-én nem fogadta el, mert azt az Emberekért párt megvétózta. Matovic emlékeztetett: Veronika Remisová kormányfőhelyettes, az Emberekért párt elnöke azonban később kijelentette, hogy a hatályos szlovák törvények szerint az egészségügyi miniszter, Marek Krajcí a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörében is dönthet az oltóanyagok alkalmazásáról, ami ez ügyben meg is történt, ezért a mostani bírálatok, hogy „önkényesen cselekedtek”, alaptalanok.

A kormányfő helytelennek minősítette Ivan Korcok külügyminiszter, az SaS párt politiksa kijelentését is, aki azt mondta, hogy a Szputnyik V Oroszország Nyugat ellen folytatott „hibrid háborújának az eszköze”.

„A Szputnyik V gyógyszer, olyan vakcina, mint a többi” – szögezte le Matovic. Ivan Korcok „feleslegesen politikai ügyet” csinált a vakcinából – fejtette ki a kormányfő, és felkérte koalíciós partnereit, hogy ebben az ügyben tegyék félre a politikát.

Korábban írtuk

Kérdésre válaszolva – miért tartották titokban a vakcináról folytatott tárgyalásokat az oroszokkal – Matovic kijelentette: attól tartottak, hogy ez csoportos ellenállást válthatott volna ki a vakcina ellen, ami esetleg elriaszthatta volna az oroszokat a megállapodás aláírásától.

Igor Matovic hétfő este a kassai repülőtéren megtartott sajtóértekezletén jelentette be, hogy Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt, és az első szállítmány már meg is érkezett Kassára a szlovák hadsereg különgépén.