A kutyamaszkok egy puppy play néven ismert fétis kellékei – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hirdetés

A résztvevők saját bevallásuk szerint ősi késztetést éreznek arra, hogy felfedezzék a nem emberi vágyaikat.Ezek az emberek gyakran hordanak nyakörvet vagy éppen pórázt. A Pride rendezvényeken egyre több fetisiszta vesz részt. Nemrég egy tengerentúli felvonulásán is a berlinihez hasonló jelenetek játszódtak le.

Amint arról a V4NA korábban már beszámolt, az Egyesült Államokban egész júniusban felvonulásokat és más eseményeket tartottak a Pride hónap megünneplésére.A résztvevők bizarr megnyilvánulásai és bohóckodásai azóta megjelentek a közösségi médiában, és néhány videón az látszik, hogy gyerekek is jelen voltak a rendezvényeken.

Az egyik ilyen felvételen egy fiatal lány beszél arról, hogy tízéves kora óta tudja, hogy biszexuális. Azt is elmondta, hogy azóta többször megrengett a világa, mert sokszor azt gondolta, hogy inkább leszbikus, vagy esetleg omniszexuális, vagyis olyan ember, aki mindenféle identitású emberhez vonzódik. Azóta pedig inkább csak queernek vallja magát.

Korábban írtuk

A tinédzser végül arra jutott a beszélgetés során, hogy ő genderqueer, transzmaszkulin és queer egyben. Mint kiderült, a transzmaszkulin olyan nembináris ember, aki kapcsolatot érez a férfiassággal, de nem mindig azonosítja magát férfiként, csak úgy viselkedik.Ugyanebben a videóban az egyik nő bevallotta, hogy nem tudja, minek azonosítja magát, és így nyilatkozott: „Nem tudom. Gendersemleges… vagy nemi szempontból semleges. Azt hiszem, ezt mondták, nem tudom. Össze vagyok zavarodva.”

Az alábbi fotón az látható, ahogy egy nőnek – rendkívül lengén – öltözött férfi széttett lábakkal fekszik a gyerekek előtt. „Sajnálattal kell közölnöm, hogy a tegnapi drag-show a wisconsini Fort Atkinson-i farmer’s marketben nem volt olyan családbarát, mint ahogyan azt hirdették” – írt a poszthoz egy férfi.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.