Jens Stoltenberg Klaus Korhonen finn, valamint Axel Wernhoff svéd NATO-nagykövettől vette át a csatlakozási kérelemről szóló dokumentumokat Brüsszelben, a katonai szövetség székházában.

A főtitkár közölte: a katonai szövetség minden tagja egyetért a NATO bővítésének és a tagállamok egységének fontosságával. „Melegen üdvözlöm Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét. Önök a legközelebbi partnereink” – mondta.

Kijelentette: a csatlakozási szándék kinyilvánítása jelentős pillanatban történt, és kifejezte abbéli reményét, hogy a folyamat gyorsan lezárul. „Ez egy történelmi pillanat, amelyet meg kell ragadnunk” – szögezte le Stoltenberg, majd hozzátette: minden nemzetnek joga van megválasztani azt az utat, amelyen járni kíván.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legutóbb két évvel ezelőtt bővült, 2020. március 27-én Észak-Macedónia a NATO 30. tagja lett. A délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt Görögországgal fennálló névvitájának lezárása.

A NATO-t a hidegháborús fegyverkezési verseny idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália.

Magyarország, Csehországgal és Lengyelországgal együtt, 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.

Hirdetés
Korábban írtuk