Fotó: ShutterStock.com/Karavanov_Lev
Joensuu, Finnország, 2020. április 19.
Hirdetés

„Tesztelés, nyomonkövetés, elkülönítés, és kezelés párhuzamosan a korlátozó intézkedések ellenőrzött módon történő feloldásával” – foglalta össze a kormányzati elképzelést Marin.

„Még szélesebb körben akarunk teszteket végrehajtani és nyomon követni azokat, akik megfertőződtek” – hangsúlyozta a kormányfő.

A kabinet ugyanakkor nem tervezi a korlátozások gyors feloldását. Az iskolák és egyéb közintézmények legalább május 13-ig zárva tartanak, és a legfeljebb tíz fős gyülekezési korlátozás is érvényben marad addig. Az éttermek pedig várhatóan május végéig zárva maradnak, ami alól eddig is kivételt képeztek a házhozszállítást végző vendéglátóipari egységek.

Marin elmondta: a kormány a jövő héten fog dönteni, hogy az iskolákat ismét megnyithatják-e május 13-án. Egyben bejelentette, hogy az 500 fősnél nagyobb tömegrendezvények megtartására vonatkozó tilalom hatályát július végéig kiterjesztik.

Finnországban eddig 4129 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 149-en elhunytak. A Covid-19 betegséggel kórházakban kezelt páciensek jelenlegi száma 199 és egyre csökken.

A kormányfő hangsúlyozta: a fokozatos lazításokat az teszi lehetővé, hogy Finnország a járvány terjedésének korai szakaszában foganatosította a karantént, még mielőtt az első páciens meghalt volna a Covid-19 betegségben.