Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: dolphfyn
Hirdetés

A Twitter 936 működő fiókot blokkolt, és megelőző jelleggel ugyancsak felfüggesztett további 200 ezer már létrehozott, de még nem aktív fiókot, amelynek az lenne a feladata, hogy az említett információs kampányt kiterjessze.

A San Franciscó-i székhelyű közösségi háló vezetése közleményben adott tájékoztatást arról, hogy „állami támogatással zajló információs műveletet” sikerült lelepleznie, amelynek keretében a kínai kormány támogatásával számos fiók a hongkongi belpolitikai megosztottságot próbálja felerősíteni, hamis információkkal, kommentárokkal és képanyagokkal akarja lejáratni a hongkongi tiltakozókat. Egyebek között olyan képeket tettek fel a hálóra, amelyeken a tüntetőknek tulajdonított erőszakos cselekmények láthatóak, és olyan állítások olvashatóak, amelyek szerint a hongkongi demonstrálók jelentős anyagi károkat okoznak és nyugati érdekeket szolgálnak.

A Twitter használatát egyébként tiltják Kínában. A csaknem ezer fiók nagy része VPN-t használt (más országban lévőnek álcázta magát) vagy Peking által „engedélyezett” kínai IP-címekről küldték a propagandaanyagokat. A Twitter kínai állami és biztonsági szervek háttérbeli tevékenységét azonosította.

A Twitter példáját követte a Facebook is, amely jelezte, hogy törölt hét oldalt, három csoportot és öt felhasználót, amely ugyanazt a kínai eredetű propagandaoffenzívát folytatta.

„Folyamatosan dolgozunk, hogy azonosítsuk és megakadályozzuk ezt a tevékenységet, mert nem szeretnénk, ha a mi szolgáltatásunkat emberek manipulálására használnák” – fogalmazott közleményében a portál.

„Még ha az e tevékenység mögött álló személyek el is akarták rejteni identitásukat, sikerült feltárnunk, hogy a kínai kormánnyal kapcsolatban állókról van szó” – olvasható a közleményben.

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de a megmozdulások sorozata fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.