Fotó: T. Szántó György / Demokrata
Hirdetés

– Emberkísérletekről beszélt egyik nyilatkozatában. Merthogy feljegyeztek egy esetet Nyugaton, amelynek során már egy hároméves kisgyereket is nemváltoztató gyógyszerezésre fogtak…

– Azért emberkísérlet, mert miután az első nemváltó műtéteket végrehajtották Amerikában az 1960-es években, azok nem oldották meg az alanyok nemiségükkel kapcsolatos problémáit. Akik ezekkel küszködnek, azoknak legtöbbször más mentális gondjaik is vannak, például depressziósak, vagy fokozottan hajlamosak önmagukban kárt tenni. Ezeket nem csillapította a nemváltás.

– Mik az első lépései manapság egy ilyen nemváltó kísérletnek?

– Ma már nemcsak az ember külső nemi jegyeit alakítják át műtéti úton, hanem hormonokat is adnak, már egészen kicsi gyerekeknek is. Először pubertásblokkolókat, aztán a másik nem hormonjait, ami persze mentálisan még labilisabbá teszi őket. A legtöbb országban mindez társadalombiztosítási támogatással történik. Még nem látni a hormonális beavatkozások, azaz a kísérletek egész életre kiható következményeit.

Korábban írtuk

– Mivel néz szembe egy nemet váltó kamasz?

– Főként azzal, hogy nem fogadja be az a közeg, ahová vágyakozott. Fiúból lány lett, de a lányok nem nézik jó szemmel, hogy ott van velük a tornaöltözőjükben, a zuhanyozójukban. Ezért is zajlik többek között a nagy, átfogó érzékenyítés a médiában. Akik vállalják a nemváltást, azokat abba a tévképzetbe ringatja ez a propaganda, hogy az átalakulásukkal megoldódik minden problémájuk. Egy megtévesztett kisiskolás gyerek a legjobb alany, főként, ha már átesett például a briteknél szokásban levő óvodai érzékenyítésen, amit kihívóan nőnek öltözött férfiak, úgynevezett drag queenek tartanak.

– Hol marad ilyenkor a nevelő, a szülő?

– Úgy épült ki például Amerikában és Nagy-Britanniában is a rendszer, hogy azt a nevelőt vagy szülőt, aki akadályt gördít a gyerek nemváltása elé, súlyosan megbélyegzik. Továbbá vannak már olyan jogi konstrukciók, amelyek alapján beavatkozhat a gyámhatóság is, és végül akár el is veheti a gyereket az akadékoskodóktól.

– És mi van, amikor maga a szülő erőlteti gyereke nemváltását?

– Amerikában például elterjedt gyakorlat, hogy nyolc-tíz éves transznemű gyerekek sztriptízbárokban lépnek fel. Egy időben Desmond Is Amazing volt a sztár az ilyen kiskorú drag queenek között. Józan szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek a jelenség visszaszorítására, a gyámhatóság viszont megállapította, hogy semmi baj nincs ezzel. Más esetekben pedig egy anya vagy apa, aki kislányt szeretett volna, de kisfia született, megérti, sőt örül és tolerálja is, ha a gyerek kislányos dolgokat művel. Rossz testbe született, mondja a szülő, és már jöhet is a nemváltás. Az is gyakori, hogy a szülő szélsőséges liberális. Tehát izgalmasnak tartja a hagyományokat, a természetest meghaladó vagy elvető jelenségeket, amelyek a nemiség terén is jelentkeznek. A következményekkel pedig nem törődik. Több esetről is tudni, amikor egy transznemű gyerek tizennyolc évesen vissza akart térni eredeti neméhez. Súlyosan elszigetelődött, mert a régi neme nem fogadta vissza, az LMBTQ-közösség pedig kitagadta mint az „ügy” elárulóját.

– A nemváltás jellemzően a nyugati közösségeket érinti?

– Szerintem ez az elkényelmesedett kultúrák problémája, amelyek meghökkentő impulzusokkal akarják még szórakoztatóbbá tenni az életüket. A fejlődő országokban ilyesmi talán szóba sem jöhet, ott az emberek napi küzdelmet folytatnak a puszta megélhetésükért is.

– Mit hozhat e téren Joe Biden győzelme?

– Biden még a kampányban jelentette be, hogy jó szövetségese lesz az LMBTQ-közösségnek. Elnöksége első napján aláírta már azt a rendeletet, amely tiltja a nemi identitás és a szexuális orientáció alapján való diszkriminációt. Elsőként a női sportolókat érhette meglepetés. Mostantól ugyanis senkit sem lehet megkülönböztetni a sportban sem a vélt nemi hovatartozása alapján. Egy férfi, Cece Telfer a 2016–17-es szezonban még férfiként versenyzett az amerikai egyetemi atlétikai bajnokságban, de még az első kétszáz közé sem fért be, nemet váltott, és legközelebb fölényesen nyert a nők mezőnyében.

– Az interneten látható volt egy fénykép, rajta az amerikai hadsereg több magas rangú tisztje, előírásszerű szoknyában. Csakhogy régebben még nadrágot viseltek…

– Barack Obama elnökként lehetővé tette, hogy az amerikai katonák nemet változtassanak, méghozzá a hadsereg egészségbiztosítási pénzén. Trump ezt leállította, ám Joe Biden most újra felhúzza a sorompót.

– Egykor volt a szexuális forradalomnak nevezett korszakváltás. A genderizmus is hasonlóan nagy váltás akar lenni?

– Igen, de ez a váltás most sokkal gyorsabb. Még tíz éve sem bukkantak fel nagy számban LMBTQ-karakterek a filmekben, ma viszont ez szinte általános jelenség. A genderideológia is a posztmodernitás része. Mondván, romboljunk le mindent, ami visszatarthatja az ember abszolutizált szabadságát, vessük el az objektivitást, csak a szubjektív szféra létezik, nincs egyféle igazság, sokféle igazság van. A hatvanas-hetvenes években a feminizmus második hulláma összefogott a homoszexuális közösséggel, mivel a heteroszexuális férfiak „nyomták el” mindkettőjüket. Először csak az azonos neműek házasságáért küzdöttek, de aztán továbbléptek a nemváltás felé, mert a progresszió olyan, mint a bicikli: folyamatosan hajtani kell, különben eldől. Ma a BBC kilenc-tíz éves gyerekeknek szánt oktatóvideója már száz genderváltozatról beszél.

– Csak az egyszerű terjeszkedés lenne a cél? Svédországban 1500 százalékkal nőtt azoknak a kamaszlányoknak a száma néhány év alatt, akik fiúvá szeretnének változni. A brit GIDS nevű, nemváltoztatást támogató szervezetnek pedig 2010-ben 94 páciense volt, 2018-ban azonban már 2519.

– A nemváltás ma sokkal nagyobb üzlet a gyógyszeripar és az erre szakosodott klinikák számára, mint korábban. Például ha elkezdik egy nyolcéves gyerek hormonkezelését, akkor annak egész életében szednie kell bizonyos gyógyszereket. A másik, hogy a valóságban a vizsgált társadalmak mindössze egy százalékát teszik ki a transzszexuálisok, de a progresszió hívei folyamatosan napirenden tartják a kérdést. Sőt, szintet is léptek. Amerikában már vannak, akik azt állítják magukról, hogy egy állat lelke él bennük, és így is kell elfogadni őket. Farkasként, képzeletbeli állatként.

– Most Kelet-Közép-Európa megdolgozása következik? Erről szól a Meseország mindenkié című kötet körüli vita is, és ha igaz a hír, jön a következő, óvodásoknak szánt könyv is.

– A rendszer ellenáll, ilyen intézkedés volt a jogi nemváltás májusban kimondott tiltása vagy az apa-anya szerep alaptörvényi megerősítése is. Másrészt ha egy gyerek azzal hozakodik elő, hogy más neműnek érzi magát, meg kell nézni, mi van emögött. Megtörtént eset, hogy egy kisfiúnak lánytestvére született. Méghozzá egy különleges nevelési igényű kislány, ezért még többet foglalkoztak vele a szülei. Ezt látva a kisfiú is lány akart lenni. Pedig csak több figyelemre, több szeretetre lett volna szüksége. Mindezt felismerni és helyére tenni a szülő és a pedagógus felelőssége.