A jobboldali-konzervatív amerikai napilap online tudósítása szerint az új törvény az aláírást követően azonnal hatályba is lépett.

Hirdetés

A floridai jogszabály célja, hogy az emléknappal „arra a 100 millió emberre emlékezzenek, akik a kommunista rezsimek áldozatául estek” világszerte.

A törvény lehetőséget ad DeSantis kormányzónak arra, hogy hivatali jogkörénél fogva az állami iskolákon túl is kiterjessze a kommunizmus áldozatainak emléknapja kötelező megtartását, beleértve „a floridai állami kongresszust és a kormányzó egyéni döntése esetén más helyszíneket is, ahol a helyben szokásos módon közösségi megemlékezés keretében kell megtartani az emléknapot”.

Ron DeSantis a Miami belvárosában álló Szabadság Toronyban írta alá a HB 395-ös számú, a floridai kongresszus mindkét háza által már megszavazott törvényjavaslatot.

Korábban írtuk

A szimbolikus helyszín kiválasztásának oka az, hogy az 1960-as években Dél-Floridába érkezett kubai menekülteket ebben a toronyépületben kialakított bevándorlási központban regisztrálták és léptették be az Egyesült Államokba.

A törvény értelmében a különféle kommunista rezsimeket és vezetőiket bemutató tananyagot az amerikai állami középiskolában tanított „Amerikai kormányzat” nevű tantárgy keretében fogják oktatni.

A törvényi előírásoknak megfelelően a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról a legalább 45 percnyi kötelező oktatási tananyagot már a 2023/2024-es iskolai tanévben bevezetik.

Az intézkedés nyomán a floridai iskolaszéknek 2023 áprilisáig kell elkészítenie a vonatkozó tananyagot.

A mostani intézkedés DeSantis kormányzó és a republikánus párti törvényhozók azon politikai lépéseinek szerves folytatása, amellyel szeretnék még határozottabban elítélni a kommunizmus ideológiáját és a megvalósult kommunizmust, ezúttal a floridai középiskolai oktatásban is.

Ennek előzményeként Ron DeSantis 2021 nyarán már aláírta azt a törvényt, amely felülvizsgálta a floridai középiskolai érettségi vizsgához szükséges „Állampolgári ismeretek” vagy „Amerikai kormányzat” tantárgyak keretében támasztott elvárásokat, és kötelezővé tette „az olyan politikai ideológiák összehasonlító oktatását, mint a kommunizmus és a totalitarianizmus, amelyek összeütközésben állnak a szabadság és a demokrácia elveivel, amelyek az Egyesült Államok megalapítása óta az ország alapelvei közé tartoznak”.

DeSantis kormányzó hétfőn azt is bejelentette, hogy a 2023-as pénzügyi évben a törvényhozás által már 2021 márciusában megszavazott 25 millió dolláros keretet biztosít Florida állam kongresszusi költségvetéséből a miami Szabadság Torony felújítására.

Manny Diaz a tagállami szenátus republikánus tagja, aki 2022. június 1-jétől a floridai oktatási miniszteri posztot tölti be, hétfőn kijelentette, hogy a majdnem 100 éves miami épület Florida állam „Ellis Islandjének” számít, utalva ezzel az Egyesült Államokba érkező bevándorlókat regisztráló és az országba beléptető történelmi New York-i bevándorlási központra.