Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elszánt harcosai a területi veszteségek után is folytathatják a harcot.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában kiemelte: akik a terrorszervezet soraiban az utolsókig kitartottak és harcoltak, „meglehetősen elszántak”, és realitásként kell kezelni, hogy terrorsejtnél helyezkedhetnek el. Ezért szerinte a titkosszolgálatoknak fel kell készülnie a terrorcselekmények megelőzésére.
    
Horváth József elmondta, a szolgálatok Németországban is kontroll alatt tartják azokat, akik az Iszlám Állam soraiban folytatott harcokból térnek vissza.
    
A Die Welt című lap számolt be arról, hogy kedden Németországban elfogtak hat szír férfit, akik a hatóságok szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek. A frankfurti tartományi legfőbb ügyészség megerősítette az információkat, és közölte, hogy a csoport egy nyilvános helyszín ellen tervezett támadást.
    
Horváth József azt mondta: az eddigi információk szerint a német hatóságok éles lőfegyvert és robbanóanyagot is találtak náluk, s a karácsonyi ünnepekre időzítettek támadást.
    
A szakértő ugyanakkor megjegyezte: a terrorgyanús férfiak szírnek mondták magukat, de nem tudni, hogy valójában kik ők, milyen nemzetiségűek. Azt sem tudni, hogy mit csináltak pontosan az Iszlám Államnál – jegyezte meg.

(MTI)