Több száz rendőr tiltakozott spontán módon szerda hajnalban Franciaország nagyobb városaiban a hatóságok elleni rendszeres utcai támadások ellen, és követelte felszereltségük megerősítését.

Fotó: shutterstock.com></figure><figure class=
A héten ez volt a második spontán rendőri megmozdulás. Keddre virradóra a párizsi Champs-Élysées sugárúton több száz rendőr gyűlt össze, hogy szolidaritását fejezze ki azokkal a kollegáikkal, akik ellen 11 nappal korábban Molotov-koktélos támadást hajtottak végre Párizs egyik elővárosában.
    
A nem engedélyezett megmozdulást a rendőri vezetők és a kormány is elítélte. 
    
Szerdára virradó éjjel azonban az Unité SGP Police rendőri szakszervezet is csatlakozott a tüntetőkhöz, és október 26-ára nagyszabású tiltakozó felvonulást hirdetett Párizsban. 
    
Bernard Cazeneuve belügyminiszter jelezte, hogy szerda délután fogadja a megmozdulást szervezők képviselőit.
    
A tiltakozók azt kifogásolják, hogy Manuel Valls miniszterelnök a belügyminiszter többszöri ígéretei ellenére egyelőre nem erősítette meg sem a járőrözők létszámát, sem a rendőrök felszereltségét.
    
Kedd este négyszáz rendőr gyűlt össze a Párizstól délre található Evry városában, ahol Jean-Marc Falcone országos rendőrkapitány Essone megye rendőri vezetőivel tárgyalt. Ebben a megyében történt a Molotov-koktélos támadás. Az országos parancsnok kedden napközben elfogadhatatlannak nevezte a rendőrök megmozdulását, ezért a rendőrök este kifütyülték a vezetőjüket és lemondását követelték. 
    
„Majdnem meghaltak a kollegák, akik megégtek. Egy kis tüntetést szerveztünk, kis nyugisat, nem okoztunk kárt, és a válasz pedig eljárás a rendőrök ellen és szankciók” – mondta egy tiltakozó rendőr a BFM hírtelevízióban. 
    
„Megértem a felháborodásukat, aggodalmakat, félelmeket, de az országos rendőrségnek nincs sztrájkjoga, nem fejezheti ki az elégedetlenségét tüntetéseken, a rendőrök szolgálaton kívül nem gyülekezhetnek egyenruhában” – mondta szerda reggel Jean-Marc Falcone az RTL kereskedelmi rádióban. Az országos kapitány hangsúlyozta, hogy azért indított vizsgálatot, mert a tiltakozók a munkaeszközeiket használták a munkaidőn kívüli tüntetéseken. 
    
Hirdetés
Hirdetés





Világ /