Forduljunk Krisztus felé!
Napjainkban nem csak a magyar közéletben látjuk az erők egymásnak feszülését. A világban egyre élesebben megnyilvánuló kettősség helyes megragadása azonban a magyarság önmagára találását is jelentheti, és ezzel Európa számára is szellemi útmutatásul szolgálhat.
A magyar évszázadokon végigvonul a keleti és a nyugati elkötelezettség között az úgynevezett harmadik út megtalálásának igénye. A sajátos magyar sors elválaszthatatlan az íjfeszítés jelképétől. A harmadik út a két világ közti szellemi út is. Az íj alsó és felső szára megfelel a lentről felfelé és a fentről lefelé áramló erőknek. Az egyén és a világ viszonyának is. Az íj szimbolizálta kulturális-politikai beidegződés nem választás kérdése, hanem adott a magyar néplélek számára. Akinek magyar az anyanyelve, arra valamilyen szinten hatnak a néplélek rezdülései. A lélek szellem nélkül olyan, mint az íj nyílvessző nélkül. A nyílvessző mint szellemi akarat, szellemből szellembe tart. Az egyéniből a világszellembe.
A szellemre hangoltság az ember lényegére hangoltság. Ami lent van, nem független attól, ami fent van. Ennek „megragadása” az ellentétek egymásra hangoltsága által lehetséges. A magyar történelemben számos alkalommal láttuk, hogy nem tudtuk megragadni a kettősség adta lehetőséget. És ez nemcsak a magyarságra érvényes, hanem kollektíve az emberre.
Ideologikus szellemtelenség
Európában a kereszténység hordozta szellemi princípium Krisztus személyében öltött testet. Megtalálásának számos egyéni útja van. A feltétel azonban ugyanaz, mint amit az íj hasonlat is mutat: magamban megtalálni, ami a világgal lényegileg összeköt. Ez hangsúlyosan nem ideológia kérdése. Isten fogalmának ideologizálása a gondolkozás szellemitől való eltávolításának is tekinthető. Európa legnagyobb problémája, hogy ideologikus lett már vallási tekintetben is. A kiüresedés élménye a nyugati fogalmi gondolkozás elanyagiasodásában rejlik. Maguk a fogalmak üresedtek ki. Tárgyiasultak, függetlenedtek az éntől. Az individualizálódás hamis irányt vett.
Krisztus személyében a szellemi individuumot láthatjuk. Ellentétben az óemberrel, Krisztus nem a közösség szellemével való azonosulást, hanem a szabad szellemek testvéri közösségét hirdette. A keresztény individualizmus azonban nagyon korán a mennyiség áldozatává lett. A megváltás kollektív misztériumával való azonosulást általában nem előzte meg az egyéni morális megtisztulás. Ennek eredménye a fanatizmus.
Sok összetevője volt annak, hogy a krisztusi szellemi individualizáció az európai gondolkozásban materialista irányt vett. Talán a hatalom és az erkölcs viszonya az elsődleges. Az intézményi hatalom mechanisztikus jellege sokszor került szembe az erkölcsiséggel. Krisztus vonatkozásában is azt látjuk, hogy az egyházi-világi intézmény hatalma veszélyt lát önmagára nézve a szellemi szabadság hirdetésében. Jó esetben az intézmény van a lelkekért, és nem fordítva. Ha a szellem elhagyja az intézményt, az parazitává változik. Már nem élteti, hanem megeszi a lelket. Ez a Szent Szellem nélküli, „farizeus” törvénykezés. A középkor végéig ha volt is mechanisztikus jellege az intézménynek, az Idea nem a mechanizmus volt. Ez változott meg a racionalizmus mint működési elv „megistenülésével” a felvilágosodásban.
Az ekkor megjelent humanista világkép nem szellemit, hanem a ráció abszolutizmusát helyezte a megingott világkép helyébe. Ezzel azonban egy gépies szellemiség hatolt be az emberi gondolkozásba, amely először csak „deista módon” kivonta Istent a képletből, majd el is vesztette a szeme elől. Látszatra a keresztény erkölcsöt próbálta folytatni, ám Isten nélkül. Krisztus „humanizmusa” és a felvilágosodás liberális humanizmusa ellenkező irányba mutat. Az egyik szellemi, a másik szellemtelen. A materializmus terjedése a gondolkozás szellemtelenségének, a racionalizmus – mint egy mechanisztikus világkép abszolút igényével fellépő életfelfogás – megjelenésének eredménye.
A „gondolkodom, tehát vagyok” létfilozófia a technikára helyezte a hangsúlyt, a mechanikusság „istenült meg” az új európai kultúrában. Innentől minden eszme, a vallások is kötelezően mechanizálhatóvá, intézményesíthetővé váltak – tehát ideologizálódtak.
A minősítetlen ember
Az ideologikus gondolkozás a szellem egoizmusa. Önző, kizárólagos. Ez alapján nem lehet szabad szellemről beszélni. A szabadság ideologikus idealizmusa létrehozza önnön árnyképét, a szintén ideologikus, annak megfelelő realizmust, amellyel állandó ellentmondásba kerül. A realizmus ugyanis mindig az idealizmus fonákjának felel meg. Európa önpusztítása a szellemellenességgel kezdődött. Pontosabban amikor a lélek kulcsait aprópénzre váltotta, hogy a mechanisztikus világkép szőtteseit legyártsa. Ideológiákat szőtt, majd bontott le, míg végül ő maga is a szövőgéppel azonosult. Az így létrejövő intézményesített szabadság azonban minősítetlen, tehát szellemileg semleges, és éppúgy semmit nem jelent, mint a minősítetlen ember. A jellegtelen sterilitás mindig kiszolgáltatottságot, míg a valódi tisztaság a Szellem uralmát jelenti.
Egyik oldalról a steril erkölcsiség által az én kiszervezését láthatjuk a mesterséges programozottság védelme alá, a másik oldalról pedig az én abszolutizálását. Mai világunk ellentmondásában éppen ezért egy materialista énfelszámolás és egy materialista énmegerősítés feszül egymásnak. Az éntudattal bíró mesterséges intelligenciába vetett hit egyenes következménye a felvilágosodás észkultuszának. A technika vallásának sajátos tétele, hogy az információ jelenti a tudást. Az én a tömeges adatáramlatba olvad. Ezzel párhuzamosan az én realista, tehát bizonyos értelemben „árnyékoldala” felerősödik.
Európában jól láthatjuk ezt az ellentmondást. A kereszténység hosszú évszázadokig nem vette figyelembe az ember háromosztatúságát – test, lélek, szellem –, leegyszerűsítve csak a lélek és a test oldalra koncentrált. Napjainkban a szellem kérdését nem lehet megkerülni. Bizonyos vallási körökben sajátos verseny kezdődött, hogy hitük tudományos megalapozottságát „bizonyítsák”. Hihetetlen csapda ez. A vallás tudományosítása a lényegét löki ki, szinte észrevétlenül.
Mivel a szellemi valóság sokrétű, és hatása nem hit kérdése, alapvetés, hogy a cél ne a vallásban még meglévő szellemi elanyagiasítása legyen, hanem épp fordítva: az anyag szellemiesítése. Európa és a kereszténység azért van bajban, mert az intézményesült és általánossá vált materialista gondolkozásnak próbál megfelelni.
Először az anyagban kell meglátni a szellemit, és az énben eljutni az ember lényegéhez, hogy újra meglássuk a világban a szellemit. A krisztusi humanizmus a kulcs. Az éntől nem vonatkoztatható el. Az anyag megnyitása ugyanis először az énen keresztül történik. Amíg önmagamat függetlenítem a világtól – amire a racionalizmus objektivizmusa kondicionál –, addig hamis énképet, hamis függetlenséget, szabadságot, embert kapok. A teljes hamisság mátrixa a toronyhasonlat, amikor új Bábelt építünk, hamis énképpel az égbe törünk, világnarratívákat abszolutizálunk.
Napjainkban általános a világnarratívákra való igény. A „science fiction jellegű vallásosságon” és tudományos köntösű összeesküvés-elméleteken van a hangsúly. Nem kulcsok kellenek a materializált embernek, hanem történet, sztori. Lehetőleg valami titok, amiről úgy véli, ő szaglászta ki. Öncélú cinizmusában van valami romboló, magával rántó. Az ember e luciferi oldala ma különösen erősen érezhető Európában. A nagy leleplező azonban az az „ellenbeavató” rendező, aki ezt a leleplezési vágyat kéjesen kiszolgálja. Ő viszont ezt tudatosan teszi.
A harmadik út
A materialista szellemiség sokféleképpen nyilvánul meg. A magyar út józansága nem egyenlő azzal a passzív „objektivizmussal”, amely csak a relativista erkölcs egyik álcája, és ami kaput nyit az önkénynek. A szeretet erkölcsét nem írhatja felül az őrület vagy az attól való félelem. Az érzékenység „safe space” felfogásának csalárdsága sokakat megtéveszt, holott ez a szó lényegében az őrület ketrecét jelenti. A steril vákuumot, ahol nincs misztérium, szellemi átlényegülés: itt szellemi megszállottság van. A megszólíthatatlan démontól való megváltás segítése helyett az őrület jogairól folyik a vita a safe space párhuzamos valóságainak világában. Politikai olvasatban a liberalizmus a bábeli zűrzavart az ideologizált gondolkozással tartja fenn. Európa szélsőséges idealizmusa egy legyöngített immunitású szervezetet hozott létre, melyet nyugati civilizációnak nevezünk. Technikailag fejlett, de csak a gépszerűségben működőképes civilizáció ez.
Magyar vonatkozásban a harmadik út – bármely formát öltsön is – az anyagban megjelenő szellem képviseletének útja. Az a belső lelki kondicionáltság, mely számára a hatalom nem lehet öncélú, ahogy a racionalizmus sem. Ahogy az íj kilövése nem ideológia kérdése, úgy a „harmadik út” is inkább az én centruma és a világ centruma közti személyes kapcsolat útja. Nagyon individuális út, éppen ezért nagyon európai és keresztényi. A szó nemes értelmében. A közösséget ugyanis a szabad szellemek bátor szövetsége adja, és nem a kényszerűség.
A kereszténység számára éppen ezért kardinális fontosságú, hogy visszatérjen a szellemcentrikusságba, és a lelki gondozás mellett szellemi iránymutatást is adjon. A Krisztus-misztérium irányába. Nem mindegy, hogy a kereszténység hasonul-e egy szellemtelen humanizmushoz, vagy a materialista emberkép szellemül át. ν