Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

Románia H215 helikopterek vásárlását, és rendszerbe állítását tervezi – nyilatkozta a napokban Mihai Fifor védelmi miniszter.

A forgószárnyasok abban a Brassó-közeli gyárban készülnek, amelyet az Airbus Helicopters és Románia államilag irányított IAR repülőgép-társasága hozott létre. A tízezer négyzetméteres gyárat tavaly szeptemberben nyitották meg, a védelmi minisztérium pedig az első négy  elkészült helikopterért készül letenni harminc százalékos előleget. A defensenews.com információi szerint a teljes közbeszerzés tizenöt-tizenhat kéthajtóműves közepes szállító helikopterről szól. Az üzlet anyagi hátteréről egyelőre nincsenek információk, annyit lehet tudni mindössze, hogy Románia közel tízmilliárd euró értékben készül fegyvereket és katonai eszközöket vásárolni a következő tíz évben.

Nem ez az egyetlen helikopterekkel kapcsolatos nagyberuházás, Fifor elődje, Adrian Tutuianu a Bell Helicopterrel írt alá szándéknyilatkozatot három hónappal ezelőtt. Eszerint az amerikai gyártó a Romarm-al közösen hoz létre egy vállalkozást, amely szintén helikopterek romániai gyártását indítja be. A tervek szerint a román hadsereg negyvenöt forgószárnyast vásárol az amerikai-román közös vállalattól, köztük huszonegy UH-1Y Venom és huszonnégy AH-1Z Viper harci helikoptert.

Kovács Dániel