Fotó: MTI/EPA

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg – derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből.

A politikatudományi egyetem kutatóintézete (CEVIPOF) megbízásából február 7. és 12 között 15 874 francia választópolgár megkérdésével az Ipsos által készített reprezentatív felmérés szerint ha most tartanák az elnökválasztás első fordulóját továbbra is Marine le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke végezne az élen 26 százalékkal.

Le Pen támogatottsága az elmúlt hónapban nem javult, de a legszilárdabb az összes jelölt közül, s bejutása a második fordulóba továbbra is biztosnak tűnik. A Le Pent támogatók 74 százaléka megváltoztathatatlannak mondta a döntését, ami jóval jelentősebb, mint a többi jelölt esetében. Ugyanakkor Le Pent tartják a megkérdezettek „a leginkább nyugtalanító” jelöltnek, és róla gondolják azt, hogy „tényleg változtatni akar a dolgokon”.

Az első fordulóban 23 százalékkal második helyre várt Emmanuel Macron, a szocialista kormány korábbi gazdasági minisztere két százalékpontot javított az elmúlt hetekben, s közel nyolcat december óta, annak ellenére, hogy a francia sajtó egyre hangosabban követeli a választási programot a centrista jelölttől, amit március elejére ígér csak.

A tanulmány szerint Macron a biztos második helyét Francois Fillon botrányának köszönheti, a konzervatív jelölttől elpártolók egyértelműen Macron táborát erősítik, jóllehet amióta Benoit Hamont a Szocialista Párt megválasztotta elnökjelöltjének, Macron táborából a választók egy része, 1,5 százalékpont, átállt a baloldal balszárnyához tartozó jelölt mögé.

Macron számára a legfőbb gondot az jelenti, hogy a jelenleg őt támogatóknak alig 33 százaléka mondta azt, hogy döntése végleges, így az ő esetében a legnagyobb a bizonytalanság.

Az elmúlt hetek nagy vesztese egyértelműen Francois Fillon, aki több mint 6 százalékpontot esett vissza egy hónap alatt, és a favorit helyről a harmadik helyre csúszott vissza, ahol jelenleg 18,5 százalékot jelez neki előre a felmérés. Januárban a jobboldali választók 76 százaléka biztos volt abban, hogy Fillonra szavaz, most már csak 63 százalékos ez az arány, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye arra, hogy bejusson a második fordulóba és győzelemre vigye a konzervatív oldalt.

Negyedik helyen Benoit Hamon szocialista jelölt áll 14 százalékkal, aki egy hónap alatt hét százalékpontot javított támogatottságán, őt követi a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, aki 12 százalékot kapna, ha most tartanák az első fordulót. Amennyiben a centrista Modem elnöke, Francois Bayrou is ringbe száll, alig hat százalékra számíthat a felmérés szerint, ugyanis Macron elsőként az ő táborát hódította el.

Egy másik, az Opinionway által készített felmérés szerint Macron 62 százalékkal győzheti Le Pent a második fordulóban, míg ha Fillon jutna be a második fordulóban Le Pen oldalán, a konzervatív jelöltet 57 százalékkal választanák államfőnek a franciák.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon feleségének állítólagos fiktív állásai ügyében indult nyomozás eredményét megkapta, s azok alapján „nem lehetséges ejteni a vádakat”.

„A nyomozás folytatódik a büntetőjogi eljárásra vonatkozó szabályok szigorú tiszteletben tartásával” – olvasható az ügyészség közleményében.

Az illetékes ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított vizsgálatot sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával. Fillon korábban azt mondta: csak akkor lép vissza, ha a nyomozás alapján eljárás indul ellene.

A szerdán lezárult vizsgálat, amelynek most kiegészítését rendelte el az ügyészség, arra kereste a választ, hogy Penelope Fillon ténylegesen ellátta-e az asszisztensi teendőket a 2002-ig képviselőként dolgozó férje, majd annak utóda mellett.

Francois Fillon úgy vélte, hogy az ügyészség közleménye kommunikációs akció, amely a médiafelhajtást szolgálja ki.

„Semmi új nem történt, sem eljárás, sem vádemelés. Mostantól kizárólag a választói ítéletnek vetem alá magam” – mondta a konzervatív jelölt a Le Figaro című napilapnak. Ügyvédei ugyanakkor sajtótájékoztatót tartottak, amelyen ismételten úgy vélték: a 2013-ban létrejött, pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség nem jogosult egy képviselőnek az asszisztensével kötött magánjogi szerződését vizsgálni.

Az igazságszolgáltatásnak mostantól két lehetősége van: a vizsgálat lezárása után a Fillon család tagjait közvetlenül büntetőbíróság elé küldi vagy pedig annak politikai kockázatai miatt inkább egy független vizsgálóbírót kér fel arra, hogy a gyanú alapján döntsön a vádemelésről.

A jobboldali elnökjelölt tíz napja „elnézést kért a hibáért”, hogy a feleségét parlamenti asszisztenseként alkalmazta, „jogosnak” nevezte az ezzel kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor „legálisnak és átláthatónak” nevezte az állásokat. Penelope Fillon egy tíz évvel ezelőtti interjúban azonban arról beszélt, hogy soha nem dolgozott a férjével, mindig háztartásbeli volt, egyedül nevelte fel az öt gyereküket. A nyomozás kiterjesztették Fillon két nagyobb gyerekére, Marie-ra és Charles-ra, akiket diákkorukban apjuk szintén asszisztensként alkalmazott 2005 és 2007 között a szenátusban. A nyomozók az elmúlt hetekben kihallgatták a Fillon házaspárt és a két gyereket, jártak a nemzetgyűlésben, ahol kiderült, hogy a feleségnek nem volt sem belépője, sem hivatalos e-mail-címe.

A botrány három héttel ezelőtti kirobbanása óta Francois Fillon a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, és a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítik. A jelenlegi állás szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, és az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.

Francois Fillon szerdán a párton belüli egyik legnagyobb riválisával, Nicolas Sarkozy volt államfővel ebédelt, miután az exelnökhöz közeli jobboldali képviselők ismételten a jelölt visszaléptetését sürgették. Fillon, aki 2007 és 2012 között vezette a Sarkozy által kinevezett kormányt, a párton belüli elégedetlenkedők lecsendesítését kérte volt főnökétől. Cserébe bevette programjába Sarkozy egyik legvitatottabb, rendpárti javaslatát, amelyet mostanig nem támogatott: a büntethetőségi korhatár csökkentését 16 évre, amelyet Fillon a szerda esti nagygyűlésén már saját javaslatként mutatott be.

A jobboldal novemberi előválasztási kampányában Fillon volt az egyetlen a jelöltek közül, aki szóba hozta a Nicolas Sarkozy ellen folyó ügyészségi eljárásokat, s vele szemben feddhetetlen és tisztességes politikusként tüntette fel magát.

A legnagyobb ellenzéki párt meg nem nevezett képviselői szerint Sarkozy a belső ellentétek lecsendesítésért cserébe azt kérte Fillontól, hogy elnökké választása esetén az exelnökhöz közelálló Francois Baroin volt minisztert nevezze ki kormányfőnek. A jelenleg Troyes polgármesterként tevékenykedő fiatal politikust Fillont követően fogadta is Sarkozy, jóllehet környezete cáfolta az egyezséget.

MTI