Jean Castex a dél-franciaországi Avignonban egy múlt héten meggyilkolt rendőr gyászszertartásán beszélt arról, hogy a biztonsági erők tagjai ellen elkövetett támadások ügyében gyorsabban és határozottabban kellene fellépni.

Hirdetés

A Twitteren a kormányfő azt írta, hogy ezek a bűncselekmények a jövőben külön büntetőjogi kategóriát képeznek majd.

Avignonban múlt szerdán öltek meg egy rendőrt egy kábítószer-elosztó helyen tartott razzia során. A feltételezett elkövetőt – több más gyanúsítottal együtt – hétfőn sikerült őrizetbe venni.

Jean Castex azt ígérte, a francia állam nem fogja hagyni, hogy egy ilyen gyáva és brutális bűncselekmény büntetlenül maradjon.

Korábban írtuk

Franciaországban gyakoriak a biztonsági erők elleni támadások. Két hete egy rendőrségi alkalmazottat szúrt halálra egy támadó egy rendőrőrs bejáratánál. Az elkövető egy 36 éves, a nyomozás eddigi eredményei szerint radikális iszlamista tunéziai férfi volt.

A közelmúltban a hadsereg több tagja a sajtóban – névtelenül – nyílt levelet tett közzé, amelyben a haza „túléléséért” emeltek szót. Valamivel korábban pedig mintegy húsz nyugalmazott tábornok, valamint száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona által aláírt felhívás jelent meg, amelyben Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kérték. Az aláírók elítélték „a szétesést, amely a hazát sújtja”, „az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek szerintük „az alkotmányukkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. Írásukban jelezték, hogy „készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, „az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Laurent Nunez, a francia hírszerzés országos koordinátora a felhívásokra reagálva leszögezte: az ország nem áll polgárháború szélén, ez „teljesen valótlan”.