A nem csökkenő járványügyi mutatók és a vírusnak a fertőzőbb brit és dél-afrikai variánsának terjedésétől tartva a járványügyi szakemberek egy jelentős része, köztük a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője, Jean-Francois Delfraissy is egy harmadik általános karantén kihirdetését szorgalmazza napok óta.

Hirdetés

Az Elysée-palota tudatta, hogy előbb meg kell várni az éjszakai kijárási tilalomnak tíz nappal ezelőtt délután 6 órára előrehozott kezdésének hatását a mutatókra. Ennek kiértékelésére szerdára hívta össze Emmanuel Macron államfő a védelmi tanács heti ülését, amely után viszont nem kíván bejelentést tenni, azaz egyelőre nem várható újabb korlátozás.

„Tudomásom szerint, és a rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg nincs ok arra, hogy lezárásról döntsünk” – mondta kedden Agnes Pannier-Runacher ipari miniszter a BFM hírtévében. „Nézzük meg előbb nyugodtan, hogy a 18 órakor kezdődő kijárási tilalom meghozta-e a remélt eredményt.

Bruno Le Maire gazdasági miniszter a Radio Classique adásában pedig azt kérte a médiától, hogy ”hagyják a kormányt kiértékelni a járványügyi helyzetet„.

Korábban írtuk

”Semmi sietség!„ – fogalmazott a kormánytag.

Franciaország elsősorban a koronavírusnak a korábbiaknál fertőzőbb variánsainak egyre nagyobb arányától tart az új esetekben, amely a szakemberek szerinte egyes régiókban már elérheti a 7-9 százalékot is.

A kórházi mutatók és az elhalálozások egy héttel ezelőtt indultak lassú romlásnak.

Az elmúlt 24 órában 449-en vesztették életüket, s ezzel 73 494-re emelkedett az elhunytak száma.

Az intenzív osztályokon már több mint 3 ezer súlyos beteget látnak el, miközben a karantén december közepi feloldása után egy hónapig 2600-on stagnált ez a szám.

A kórházi betegfelvétel is lassú emelkedésnek indult, de a napi esetszám egyelőre nem emelkedik ugrásszerűen, heti átlagban 20 ezer körül mozog.

Olivier Véran egészségügyi miniszter kedden azt is jelezte, hogy a francia egészségügyi főhatóság ajánlása ellenére a koronavírus elleni vakcinák dózisai közötti időt nem tolja ki a kormányzat, megmarad a 3-4 hetes időtartam.

A szakemberek szerint amennyiben az első dózis után hat hetet várnának a második dózis beadásával az oltóhelyeken, akkor további 700 ezer ember kaphatná meg az első oltást. A javaslat a Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna vakcináira is vonatkozik.

”Ismeretlennel állunk szemben, a jóváhagyott adatok biztonságát választom„ – mondta a tárcavezető egy sajtótájékoztatón, legitimnek nevezve ugyanakkor a hatóság javaslatát. Véleménye szerint a második dózis késleletetése viszont ”nagyon kis hatással lenne az oltási program ritmusára„.

Az egészségügyi tárca szerint eddig 1 092 958 francia vette fel a koronavírus elleni oltás első dózisát.