„Az általános keretekről egy kicsit többet tudunk, de még sok minden nem világos. Ami biztos, az az, hogy a 2021-es fesztiválszezon más lesz, mint az eddigiek” – mondta Aurélie Hannedouche, az egyik legjelentősebb zenei szakszervezet, az Sma képviselője.

Hirdetés

A miniszter azt is bejelentette, hogy egy 30 millió eurós támogatási alapot hoznak létre a fesztiválok megsegítésére. Az összegből a rendezvényeiket lemondani kényszerülő fesztiválok, de azok is részesülhetnek, amelyek alkalmazkodnak a járványügyi korlátozásokhoz.

„Ez egy nyitó összeg, az alapot növelni tudjuk, amennyiben szükséges” – mondta a tárcavezető. A kormány 15 millió eurós támogatást is bejelentett a fesztiválok eseményeinek rögzítésére.

Az egyik legjelentősebb zenei fesztivál, a breton Carhaix településen júliusban megrendezésre kerülő Vieilles Charrues szervezői jelezték, hogy készek alkalmazkodni az új szabályokhoz. A zenei rendezvényen 2019-ben 270 ezren vettek részt.

Korábban írtuk

A még nem tisztázott kérdések közé tartozik a vendéglátói zónák (bárok, éttermek) engedélyezése, amely elsősorban azon múlik, hogy a kormány mikor és milyen formában fogja engedélyezni az ágazat újraindulását.

„Szeretnénk idén nyáron megszervezni a fesztiválokat, de nem bármi áron, erős megszólalást várunk a köztársasági elnöktől vagy a miniszterelnöktől, azért, hogy elkötelezzék magukat a kulturális szféra újraindítása iránt” – mondta Aurélie Hannedouche.

Jérome Tréhorel, a Vieilles Charrues igazgatója elmondta, hogy a kulturális miniszter mostantól havonta kíván a fesztiválszervezőkkel egyeztetni a járványhelyzet alakulásáról.

„Lehet, hogy álló nézőkkel is meg lehet majd a fesztiválokat rendezni, ha az egészségügyi helyzet javulni fog” – tette hozzá. „Nagyon féltem attól, hogy semmilyen bejelentés nem lesz, illetve hogy teljesen megtiltják a nyári fesztiválokat” – hangsúlyozta Tréhorel.

A párizsi Solidays fesztivál, ahol 2019-ben 228 ezren jártak három nap alatt, viszont már a csütörtöki egyeztetés előtt lemondta az idei rendezvényt. A Solidays a bevételét ugyanis az AIDS elleni akciókra fordítja, és a szervezők attól tartanak, hogy idén nem tudják rentábilisan megszervezni a fesztivált.

A koronavírus-járvány miatt tavaly nyáron szinte minden nyári zenei fesztivál elmaradt Franciaországban.