Fotó: ShutterStock.com/martinbertrand.fr
Hirdetés

A korábbi legmagasabb napi esetszámot csütörtökön mérték, akkor 9843 megbetegedést jegyeztek fel. Ez azt mutatja, hogy a fertőzés újraéledt Franciaországban.

A kormány ennek nyomán pénteken pótlólagos intézkedéseket hozott a kór további terjedésének megállítására, de úgy, hogy ne kelljen a korábbi, az év elején bevezetett általános korlátozásokat ismét foganatosítani.

Jean Castex kormányfő ígéretet tett arra, hogy felgyorsítják a vírustesztek elvégzését, továbbá szigorítják a helyi korlátozó rendelkezéseket a magas fertőzöttségű övezetekben.

Az egészségügyi minisztérium arról is beszámolt, hogy 772 járványgócot tartanak nyilván, számuk 86-tal nőtt az elmúlt 24 órában. A héten 2432-en kerültek kórházba koronavírusos megbetegedéssel, ebből 417-en intenzív osztályra.

Korábban írtuk

A járvány kezdete óta Franciaországban 30 910-en haltak meg a fertőzésben, az elmúlt 24 órában 17-en.