Fotó: fidesz-eu.hu
Hirdetés

A politikus felháborítónak nevezte ennek kapcsán azt, hogy a héten öt európai parlamenti frakció a lengyel helyreállítási terv elgáncsolását követelte az Európai Bizottságtól.

„Ahelyett, hogy az Európai Parlament szolidaritást vállalna Lengyelországgal, és segítségképp pénzt szorgalmazna neki, épphogy pénzelvonással sújtaná. Véleményem szerint ez a politikai zsarolás magasiskolája” – fogalmazott.

„A helyreállítási pénzek egyértelműen járnak a tagállamoknak, itt nem arról van szó, hogy mit gondol az EP az adott tagállamról, vagy hogy épp adományozó hangulatában van-e az Európai Bizottság. Ezek a pénzek a tagállamok járvány utáni helyreállását hivatottak segíteni, természetesen Lengyelország és Magyarország esetében is” – mondta a politikus a lapnak.

Gál Kinga hangsúlyozta a hatékony uniós határvédelem fontosságát, és leszögezte: az Európai Bizottságnak támogatnia kellene a fizikai akadályokat, legyen szó kerítésekről vagy a hatékony határzárak egyéb formáiról. Úgy vélte, „amíg Európa nem azt üzeni, hogy márpedig itt határzár, komoly határvédelem van, addig mindig tömegesen lesznek olyanok, akik illegálisan akarnak a területünkre lépni.”

Korábban írtuk