Hirdetés

„Készült már genderstratégia, létezik az EP-ben az LMBTstb.-jogok kiszélesítéséért küzdő frakcióközi képviselőcsoport és utazó nagykövet, a testület már kimondta, hogy a férfiak is szülhetnek, és most már azt is meg akarják mondani, milyen szavakat és kifejezéseket használhatunk. Pontosan úgy, mint Orwell 1984 c. regényében” – írja az Alapjogokért Központ.

A nyelvhasználati iránymutatásban többek között olyan tanácsok olvashatók, mint hogy:

  • Ne köszöntsék úgy a közönséget, hogy hölgyeim és uraim, használják a „Kedves Kollégák!” megszólítást;
  • Keresztnév helyett használják az „első név” vagy „kapott név” kifejezést”;
  • A nemekről szóló kérdéseknél ne csak „férfi/nő” opciót adjanak meg, hanem tüntessék fel az „egyéb”, illetve a „nem kíván válaszolni” lehetőségeket is.

Az Alapjogokért Központ szerint a bizottsági iránymutatás újabb bizonyíték az uniós intézményeket uraló genderőrületre.

Korábban írtuk