SPUTNIK INTERNATIONAL

Vasárnap délután jelentette e globális hírügynökség, hogy Nikola Gruevski volt macedón miniszterelnök közölte, George Soros és egyéb külföldi szereplők felelősek az országában folyó, szűnni nem akaró politikai válságért. 

Fotó: Predrag Vasilevski / Shutterstock, archív, illusztráció


Elmondta, Macedóniának új, soron kívüli választásokat kell tartania, amelyekben az egyik pártnak egyértelmű elsőbbséget kell szereznie a többivel szemben, mivel a parlamenti pártok képtelenek voltak kormányképes koalíciót létrehozni.

Kifejtette, a lényeg, hogy egyetlen párt szerezzen világos előnyt, mert ha a szükségesnél akár csak egy parlamenti hellyel kevesebbet szerez a győztes párt, akkor nem kell olyan mélyre süllyednie, mint az (ellenzékben lévő) macedón Szociáldemokrata Uniónak, amely elvesztette a választást, de nyertesként kezdte ünnepelni magát.

Hangsúlyozta: „Az amerikai-magyar milliárdos, George Soros Nyílt Társadalom Alapítványa és más külföldi szereplők felelősek az országban folytatódó politikai válságért”.

Macedóniában a politikai válság 2015-ben kezdődött, amikor az ellenzék azzal vádolta meg a konzervatívokat, hogy lehallgatta mintegy húszezer ember telefonbeszélgetését, beleértve rendőrtisztekét, bírákét, újságírókét és diplomatákét.

Ez tavaly az ország legfontosabb pártai által kötött olyan egyezséghez vezetett, amelynek eredményeként Gruevskinek vissza kellett vonulnia, és a parlamentet feloszlatták.

A macedónok tavaly decemberben előrehozott választáson választottak új parlamentet. A szavazáson a konzervatív VMRO-DPMNE párt (Gruevski pártja) 51, a szocialisták 49 helyet szereztek. De mindegyik pártnak kisebb pártokat kellett keresnie egy koalíciós kormány létrehozásának megkísérlésére, mivel 120 képviselői hely van a parlamentben.

Lovas István