Hirdetés

Georgiában alig valamivel több, mint 1000, Pennsylvaniában több mint 6800 szavazattal vezet Joe Biden. Arizonában szintén változatlanul Bidené az elsőbbség, bár ott csökkent rá adott szavazatok száma. Észak-Karolinában egyelőre Donald Trump elnök áll nyerésre, több mint 76 ezres szavazattöbbséggel. Mind Georgiába, mind Pennsylvaniában a levélszavazatok számlálása fordította meg a helyzetet. Elsősorban Philadelphiában és Atlantában növekedett meg a levélben Joe Bidenre szavazók száma.

Pennsylvania 20 elektort ad, s ennek megszerzése bebiztosítja Joe Biden számára az elnökséget. A demokrata párti elnökjelöltnek a Fox News televízió szerint eddig 264 elektor voksát sikerült megszereznie, míg Donald Trumpot 214 elektor támogatja. Donald Trump elnök pénteken délelőtt több Twitter-bejegyzésben is kommentálta a szavazatszámlálás alakulását. Az egyikben azt állította, hogy Philadelphiában hosszú története van „a választások romlottságának”. Egy másik bejegyzésében megismételte korábbi állítását, miszerint könnyedén megnyeri az elnökválasztást, amennyiben csak a jogszerűen leadott voksokat veszik figyelembe. Hozzáfűzte, hogy a szavazatszámlálásokon a republikánus megfigyelőknek „semmilyen formában nem tették lehetővé a részvételt, ezért ezeket a voksokat jogszerűtlennek kell nyilvánítani”.

Az elnök megismételte azt is, hogy az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróságnak kell döntenie a vitatott szavazatok ügyében. Trumpnak ezt a bejegyzését a Twitter megjelölte, vagyis félrevezető tartalmúnak minősítette. Donald Trump kampánytörzse már csütörtökön egy sor perkeresetet nyújtott be. Georgiában és Michiganben, azonban a bírák visszautasították a perkereset befogadását.

Csütörtökön, az éjjeli televíziós műsoroknak adott interjúkban több vezető republikánus politikus is kiállt Donald Trump mellett és védelmébe vette az amerikai elnök választási csalásokra vonatkozó megjegyzéseit. A képviselőház republikánus frakcióvezetője, a kaliforniai Kevin McCarthy a Fox televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: „Minden amerikainak fel kell emelnie a szavát, és jeleznie kell, ha bármilyen tisztességtelen dolgot lát”. Az esetleges választási csalásokra célozva hozzáfűzte: „nem engedhetjük meg, hogy ez a szemünk láttára megtörténjék, ne maradjunk csendben”.

Korábban írtuk

Lindsey Graham, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus elnöke szintén a Fox televíziónak adott interjújában állt ki Trump mellett, megismételve a választási csalásokra vonatkozó állításokat.