Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini
Hirdetés

A járvány utáni párttámogatottságot mérő felmérésében, amelyet a SkyTG24 hírtelevízió készíttetett, megjelent a Giuseppe Conte vezette politikai erő, annak ellenére, hogy a miniszterelnök még nem jelentette be önálló párt alapítását. Nem számít titoknak azonban, hogy a jogászprofesszorból 2018 májusában lett kormányfő a politikában képzeli el jövőjét.

Az Il Foglio napilap már az új párt nevét is tudni véli: Con-te, amely a miniszterelnök nevének két részre osztásával azt jelenti, hogy „veled”. A jelenleg párton kívüli Giuseppe Conte az őszi szardíniai választásokon indulva szerezhetne magának képviselői mandátumot. 

A felmérések azt mutatják, hogy Giuseppe Conte esetleges pártja jelenleg az olasz választók 14,3 százalékának támogatottságát élvezné. Elsősorban az M5S szavazóit csábítja, az ötcsillagosok több mint 19 százalékát. A baloldali szavazók 16,5 százaléka voksolna Conte pártjára, a jobbközépből 8,2 százalék.

Korábban írtuk

Ennél is jelentősebbnek számít, hogy a magukat bizonytalannak valló olaszok több mint 51 százaléka választaná a Giuseppe Conte vezette politikai erőt. Elemzők szerint a miniszterelnök számára ez lehet a legalkalmasabb pillanat saját párt alapítására, mivel ki tudná használni a járványhelyzetben megerősödött támogatottságát. A felmérések szerint a Conte-kormány népszerűsége jelenleg majdnem 60 százalékos.

A politikusok között a legszélesebb támogatottságot Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke élvezi, akit több párt is Conte esetleges utódjának tekint. Második helyen Giuseppe Conte áll 57 százalékos támogatottsággal, majd Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke következik 33 százalékkal. Matteo Salvini, a Liga vezetőjének népszerűsége 31 százalékon áll. Nicola Zingarettinek, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárának 30 százalékos a népszerűsége, Luigi Di Maio, az M5S egyik vezetője 22 százalékon áll.

Giuseppe Conte esetleges önállósodási szándéka máris éreztette hatását: az M5S pártszerkezete és vezetése minél előbbi átalakítására készül. A kormányerő politikai vezetője, Luigi Di Maio februári lemondása után az M5S mozgalmi szárnyát képviselő Alessandro Di Battista pályázik az ötcsillagosok élére.

Di Battista pénteken úgy nyilatkozott, nem szívesen látja a PD-vel közös kormányzást, és Giuseppe Contét sem támogatja mindenben feltételek nélkül.

Az M5S választotta Giuseppe Contét miniszterelnöknek két évvel ezelőtt a jobboldali Ligával, majd tavaly szeptemberben a PD-vel alakított kormány vezetésére is.

A kormányfő már nem „további túlélésre, hanem saját pozíciója erősítésére” játszik az Il Foglio elemzése szerint. Fordulópontot jelenthet Giuseppe Conte felszólalása a parlamentben június 17-én, az EU állam-és kormányfők találkozója előtt.

Ennek központi kérdése az Európai Stabilitási Mechanizmus (M5S) forrásainak felhasználása lesz. Az ESM-forrásokat az M5S határozottan elutasítja, a PD támogatja, és Conténak talán a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szavazataira lesz szüksége. Ezt a lehetőséget Matteo Salvini máris bírálta, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett jobbközép koalíció kormányváltáson dolgozik.

A Matteo Salvini vezette Liga továbbra is a legnagyobb pártnak számít 26,3 százalékkal, a FdI utolérte az M5S-t 15,5 százalékkal, a FI 6,5 százalékon áll, a PD ereje 21,6 százalékos.