Fotó: ShutterStock.com/prabhat kumar verma
Hirdetés

Legalább húsz, sűrűn lakott helységet és kereskedelmi helyiséget magában foglaló góc került zárlat alá Újdelhiben – helyi idő szerint – szerda éjféltől – mondta Manís Sziszodia delhi főminiszter-helyettes, hozzátéve, hogy tilos a ki-bejárás az említett területek esetében.

A szomszédos, India legnépesebbjének számító Uttar Prades északi államban a hatóságok 15 kerületben zártak le gócpontokat szerda éjszakától.

India egy másik nagyobb államában, Madhja Pradesben teljesen lezárják a nagyobb városokat, köztük Bhopált, Indórt és Uddzsaínt a Praszár Bháratí állami műsorszolgáltató tájékoztatása szerint.

Az állami kormányzatok biztosították a lakosságot, hogy élelmiszerrel, gyógyszerrel és létfontosságú termékekkel látják el őket otthonaikban.

Az olyan városokban, mint Delhi, Mumbai és Csandígarh, illetve az olyan államokban, mint Nágalend és Odisa kötelezővé tették az utcán szájmaszk viselését.

Az indiai egészségügyi minisztérium szerint eddig több mint 5700 igazoltan koronavírus-fertőzéses esetet és a betegségből következő 166 halálesetet jegyeztek fel. Újdelhiben és az India pénzügyi központjának számító Mumbaiban sok fertőzöttről számoltak be.

A mintegy 1,3 milliárd lakosával a világ második legnépesebb országának számító India kormánya március 24-én háromhetes vesztegzárat jelentett be a koronavírus terjedésének kordában tartása érdekében.