Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint Görögország az Európai Unió leggyengébb pontja az illegális bevándorlás tekintetében.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Pócza István az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, ahhoz, hogy a görögök hatékonyan tudjanak fellépni a migráció ellen, meg kell erősíteniük a hatóságok szerepét és jelenlétét, valamint akár fizikai jellegű határvédelmet kellene biztosítaniuk a különböző szakaszokon.

A tengeri határok védelme megoldatlan, miközben Olaszországnak sikerült szinte nullára csökkentenie a problémát. Görögország régebb óta találkozik ezzel a kihívással, mégis Olaszország a gyorsabb és hatékonyabb – tette hozzá Pócza István.

Azzal kapcsolatban, hogy Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja szerint véget ért a migrációs válság, azt mondta, 2018-ban 150 ezer illegális határátlépést regisztráltak az unió külső határain, és bár ez a szám alacsonyabb, mint 2015-2016-ban volt, még mindig túl magas ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a határok biztonságosak.

A kutató szerint Dimitrisz Avramopulosz azt az álláspontot képviseli, hogy a bevándorlásra szükség van, Európa feladata pedig azon keretek megteremtése, amelyekkel szabályozott módon tudnak a bevándorlók beáramlani.