„Minden, a Bulgáriával közös határon lévő promahonaszi határátkelőhelyen érkezőnek július 14-től a belépéstől számítva három napnál nem régebbi negatív vírustesztet kell bemutatnia” – közölte szerdán Szteliosz Pecasz görög kormányszóvivő.

Hirdetés

Pénteken 29 Bulgáriából, illetve Romániából érkező turista koronavírustesztje lett pozitív a promahonaszi határátkelőnél. Országszerte hét szerb turista bizonyult koronavírus-fertőzöttnek hétfőn, őket karanténba helyezték.

Miután Szerbiában nőtt az igazolt fertőzöttek száma, Görögország vasárnap úgy döntött, hogy július 15-ig lezárja a határait minden szerb állampolgár előtt.

A határok június közepi megnyitása óta Görögország szúrópróbaszerű teszteket végez az országba érkező turistákon.

Korábban írtuk

Az utazóknak érkezésük előtt két nappal kérdőívet kell kitölteniük, amely alapján eldöntik, hogy az érkezésükkor alá kell-e vetni magukat a vírustesztnek.

„A kérdőívet mostantól egy nappal előbb kell kitölteni” – közölte a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy növelni fogják a tesztek számát is, vasárnapig több mint 300 szűrést végeznek el.

Görögországot eddig viszonylag megkímélte a járvány, a Covid-19 betegség szövődményeibe 193-an haltak bele, aggasztó azonban, hogy a jelenlegi fertőzöttek több mint fele turista.

„A karanténintézkedések lazítása az első hullám fellángolását idézte elő” – vélte a Szkai televízión Atanasziosz Cakrisz, az athéni orvostudományi egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetője. A szakértő szerint a közeli napokban „lehetséges, hogy jelentősen megnő a fertőzöttek száma”.