Az óvodák és általános iskolák január 11-i megnyitását követően a görög kormánynak elsődleges fontosságú volt, hogy újranyithassanak a középiskolák. Athénban, valamint a főváros körzetében a legtöbb üzlet azonban zárva marad, illetve csak elvitelre, továbbá házhoz szállításra vállal rendelést.

Hirdetés

Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi: a vírus terjedése az elmúlt hetekben szükségessé tette, hogy kevésbé lazítsanak a korlátozásokon, és óvatosabbak legyenek az intézmények újranyitását illetően.

Szakértők azután javasolták az említett intézkedéseket, hogy egyik napról a másikra mintegy 400-ról ezer fölé nőtt a naponta feljegyzett koronavírus-fertőzöttek száma.

Az egészségügyi minisztérium szerint a fővárosi régióban – ahol az esetek csaknem felét regisztrálták – az intenzív osztályokon található ágyak 61 százaléka foglalt, miközben nő a kórházi kezelésre szorulók száma, az elmúlt napokban többen kerültek kórházba, mint ki onnan a koronavírus miatt.

Korábban írtuk

Görögországban az elmúlt nap során 941-el 155 678-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek, és 22-vel 5764-re a fertőzés következtében életüket vesztők száma.