Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze
Hirdetés

A kormányzó Georgiai Álom párt által támogatott törvény elfogadása esetén előírja majd, hogy minden, a működési költségének több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezet „külföldi ügynökként” regisztráltassa magát, ellenkező esetben súlyos bírsággal sújtják.

Giorgi Garibasvili miniszterelnök korábban Berlinben ismételten támogatásáról biztosította a törvényt, mondván, hogy a külföldi ügynökökkel kapcsolatos intézkedések megfelelnek az európai és a nemzetközi szabványoknak.

„Országunk jövője nem függhet, és nem is fog függeni külföldi ügynököktől és külföldi országok kiszolgálóitól” – jelentette ki Garibasvili.

A törvényt első olvasatban kényelmes többséggel fogadta el kedden a parlament a helyi média jelentése szerint.

Korábban írtuk

Bírálói szerint az új jogszabály a 2012-ben elfogadott orosz törvényre emlékeztet. Több tüntető európai uniós és amerikai zászlókkal vonult a parlament elé, és a „Nemet mondunk az orosz törvényre!” jelmondatot skandálta.

A grúz televízióban is látni lehetett, amint a feldühödött tüntetők összecsapnak a rohamrendőrökkel, akik később könnygázt vetettek be. Egy helyi televízió szerint a rendőrség vízágyút is bevetett a tiltakozó tömeg szétoszlatására.

Szalome Zurabisvili államfő – aki hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodik – keddi videoüzenetében közölte: támogatja a Tbilisziben tüntetőket. Egyértelművé tette azt is, hogy megvétózza a törvényt, ha elé kerül aláírásra.

Mint ismert, a grúz kormány korábban határozottan elutasította, hogy az amerikaiak és az ukránok belerángassák őket az ukrajnai háborúba.