Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Többek közt a liberális CNN hírcsatorna New York-i központját is kiürítették helyi idő szerint szerda délelőtt, miután állítólag gyanús szerkezetet találtak a Time Warner Center levélközpontjában.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Többek közt a liberális CNN hírcsatorna New York-i központját is kiürítették helyi idő szerint szerda délelőtt, miután állítólag gyanús szerkezetet találtak a Time Warner Center levélközpontjában.

A Columbus Circle 10-es szám alatt található Time Warner Centert helyi idő szerint nem sokkal délelőtt 10 óra után ürítették ki – jelentette be a New York-i rendőrség (NYPD). Poppy Harlow és Jim Sciutto CNN-es műsorvezetők élő adásban voltak, amikor az eset történt, és az épületen kívülről tovább folytatták a közvetítést.

Több beszámoló is napvilágot látott „lehetséges robbanószerkezetekről” azután, hogy híre kelt, a titkosszolgálat lefülelt egy-egy, a Clinton-, illetve az Obama-családnak címzett, gyanús küldeményt, hétfőn pedig Soros György spekuláns otthonába küldtek egy hasonlót.

Egyelőre nem tudni, az egyes esetek összefüggnek-e egymással.

Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. A Fehér Ház „nagyon komolyan veszi” a helyzetet – jelentette több amerikai televízió is, ezt követően az elnöki hivatal Sarah Huckabee Sanders szóvivő aláírásával közleményt adott ki, amelyben „erőszakos támadás kísérletének” minősítette és elítélte a gyanús csomagok küldését. A Fehér Ház „hitványnak” nevezve a cselekedeteket, bejelentette: bárki legyen is az elkövető, a törvény teljes erejével járnak el ellene.  
Mike Pence alelnök Twitter-bejegyzésben ítélte el a történteket.
„Ezeknek a hitvány cselekedeteknek nincs helyük országunkban” – írta Pence. Donald Trump – szintén mikroblog-bejegyzésben – csatlakozott hozzá, ahogyan fogalmazott: „teljes szívvel”.
Paul Ryan, a képviselőház elnöke leszögezte: „nem tűrhetjük közszereplők terrorizálását”. Steve Scalise republikánus képviselő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „ez veszélyes út, nem válhat az új normalitássá”.  (MTI)