Az új ukrán kormány ideiglenes kormányfőjelöltje, a narancssárga forradalom egyik kulcsfigurájaként számon tartott Julia Timosenko bejelentette, érvényteleníteni kívánja az egyik legnagyobb ukrán acélmű, a Krivozissztal tavalyi eladását, melynek tisztasága körül – finoman szólva – kételyek merültek fel. Az acélmű ugyanis Viktor Pincsuk tulajdonába vándorolt, aki történetesen a korábbi elnöknek, Leonyid Kucsmának a veje. Ez még nem lenne baj. Az viszont mindenképpen gyanús, hogy az újdonsült tulajdonos 800 millió dollárért jutott az ukrán acéltermelés egyötödét adó vállalathoz, mely messze elmarad azoktól az összegektől, amelyeket az acélműre szintén pályázó amerikai LNM Group, a US Steel Group vagy az 1,2 milliárd dollárral pályázó orosz Szeversztal kínált. A döntés értelmében az acélművet újra államosítják, majd árverés útján privatizálják.

A Krivozissztal ügyének kivizsgálása nem váratlan dolog, hanem részét képezi Juscsenko elnök még a választások előtt meghirdetett programjának, mely szerint az új kormány utánajár a Kucsma ideje alatt lezajlott gyanús privatizációs ügyleteknek, és ha indokoltnak találja, érvényteleníti azokat. Timosenko sietve bejelentette: nem a privatizációs ügyek tömeges érvénytelenítéséről, hanem a kirívó ügyek rendezéséről van szó. A kormányfő tisztában van tehát azzal, hogy a folyamatok elriaszthatják a leendő befektetőket.

Az ukrajnai helyzet visszásságát jellemzi, hogy a politikai színteret nem lehet egyértelműen jó és rossz fiúkra lebontani. A vádló, Julija Timosenko maga is vádlott. A vérmes kormányfő asszonyt az orosz legfőbb ügyészség azzal vádolja, hogy még 1995-ben egy nagy energetikai cég vezetőjeként kenőpénzt fizetett a védelmi tárca vezetőinek. Az orosz hatóságok tavaly szeptemberben még elfogatóparancsot is adtak ki Timosenko ellen, miután nem jelent meg a főügyészség előtt. A hajsza, amelybe rövid ideig még az Interpol is bekapcsolódott, eredménytelenül zárult. Az ügy érdekes helyzetet teremthet, ha a jövőben Timosenko hivatalos ügyben Moszkvába utazna.

Az érintett boszorkányüldözésnek minősítette a vádakat, miszerint része lett volna a 90-es évek derekán zajló gázcsempészési ügyekben. Az kormányfő asszony azonban más miatt is az orosz vezetés begyében van. A vérmes, a nyugati lapok, például a brit Guardian által milliárdos populistaként aposztrofált Timosenko több nyilatkozatában hangot adott azon véleményének, hogy a narancssárga forradalmat exportálni kellene más szovjet utódállamokba, többek közt Oroszországba is.

E merész kijelentés nehezen kapcsolható össze Juscsenko politikájával, mely szerint, figyelembe véve, hogy Ukrajna legjelentősebb gazdasági partnere Oroszország, annak vezetésével minél jobb kapcsolatra törekszik, és igyekszik velük rendezni a korábbi félreértéseket. Első diplomáciai útja, sokak meglepetésére, Moszkvába vezetett, hogy barátságáról biztosítsa Putyin elnököt, aki a választások idején nyíltan Juscsenko ellenfelét, Viktor Janukovicsot támogatta. Az orosz elnök a megbeszélés során elmondta az újdonsült ukrán elnöknek, hogy kormánya mindig is nyílt politikát folytatott a szovjet utódállamokban, és támogatja azok mindenkori kormányait. Juscsenko megértően bólogatott, majd a két vezető kezet fogott, és a béke helyreállt. A feszültségeknek azonban, Timosenkónak hála, nincs vége.

A tisztogatás ugyanis nem pusztán a gazdasági szektort érinti. Hrihorij Omelcsenko a korrupció elleni harc parlamenti bizottságának alelnöke, Julija Timosenko párttársa egyik felszólalásában az előző vezetés valamennyi tagjának felelősségre vonását szorgalmazta. Kezdeményezésére kezdetét is vette a procedúra, melynek célkeresztjébe elsősorban maga Leonyid Kucsma került, így a volt elnök korábban szőnyeg alá söpört ügyei sorra kerülnek az ukrán lapok címlapjára.

A vádak sora szinte végtelen. A sor elején Heorihij Gongadze, a Kucsma kényes ügyleteit meglobogtató ellenzéki újságíró elrablása és halála áll, mely mögött sokan a volt elnököt sejtik. Az erre bizonyítékul szolgáló hangfelvételt egyébként az ukrán televízió és rádióadók slágerként ismételgetik. Az ügy annak idején mind külföldön, mind belföldön komoly visszhangot váltott ki, és olyan tiltakozási hullámokat indított el Ukrajna-szerte, amelyről sok külföldi elemző azt hitte, hogy elsöpri a kormány hatalmát. A kedélyek azonban elültek, az elit megmenekült és tovább folytatta korrupt életét, az ukrán nép is tovább tűrte lassan hömpölygő, tipikusan szláv sorsát.

Kucsma nevéhez más botrányok is tapadnak. Ilyen például Alekszandr Eliasevics képviselő és más személyek elagyabugyálása, illetve a törvénytelen eszközökkel való információgyűjtés. A lassan feléledő botrányok között akad olyan is, amely nagyban segítheti Ukrajna és az Egyesült Államok közeledését. Omelcsenko ugyanis azzal is megvádolta Kucsmát, hogy az megsértve a nemzetközi egyezményeket, nukleáris töltet hordozására is alkalmas manőverező robotrepülőgépeket adott el Kínának és Iránnak. Előbbi nem is lenne baj, hiszen az ázsiai óriás fontos gazdasági partnere Amerikának, így a dolog, amerikai szemmel nézve, megbocsátható. Utóbbi viszont komoly adu az újraválasztott amerikai kormány kezében, amely így újabb strigulát húzhat az Irán bűneit tartalmazó füzetében.

Ha a dologról írásbeli bizonyítékok kerülnének elő, az ukrán állapotokat ismerve, az sem lenne feltétlenül mérvadó. Gondoljunk csak arra, hogy hány ízig-vérig ukrán igazolta pár éve sötét pincék mélyén némi dollárért szerzett dokumentumokkal valamely ősének német mivoltát, melynek eredményeképpen német állampolgárságot kapva boldogan emigrált "őshazájába". Ami az Iránnak állítólag 2001-ben eladott fegyvereket, nevezetesen a hat darab H"55-ös robotrepülőt illeti, biztosak lehetünk benne, hogy ha az ukrán"nyugati közeledés pár évvel korábban következik be, akkor még Irakba kerültek volna.

A Kucsma elleni offenzíva sokakat meglepett, annak fényében, hogy a narancssárga forradalom fináléjában a leköszönő elnök megvonta bizalmát a választási csalással vádolt Viktor Janukovicstól. A sajtóban akkor felröppent egy esetleges fű alatti megállapodás híre, melynek értelmében Kucsma biztosítékot kapott volna, hogy a későbbiekben kibújhat a felelősségre vonás alól, cserében hagyja érvényesülni az ellenjelöltet.

A vélemények megoszlanak Ukrajnában afelől, hogy Leonyid Kucsma börtönt vagy békés öregkort érdemel – gyakorlatilag az ország választások idei törésvonalát követik. Meglepő módon az utóbbi táborba tartozik az elnök számos egykori ellensége, példának okáért Jed Sunden, a Kyiv Post újságírója, aki egyenesen hősnek nevezte Kucsmát, amiért nem fojtotta vérbe a forradalmat. Hogy Sunden írása mögött ki húzódik meg: egy, az utolsó döfést nagylelkűen megtagadó gladiátor vagy egy lefizetett bértollnok, nem tudni.