A TV Republika és a WPolsce24 konzervatív hírcsatornán közvetített menet résztvevői – a város lakosai és Lengyelország más részeiről érkezők is – lengyel zászlók alatt, fehér rózsákkal a kezükben vonultak Torun óvárosán keresztül a bűntett helyszínére, ahol keresztet állítottak fel, számos mécsest gyújtottak és imát mondtak az elhunytért.

Hirdetés

A 24 éves Klaudia K.-t, a toruni Nikolausz Kopernikusz Egyetem doktoranduszát a férfi június 12-ére virradóra támadta meg az egyik városi parkban. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol két hét után meghalt.

A feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta. A nyomozók megállapították, hogy egy 19 éves venezuelai állampolgárról van szó, akinek anyja néhány éve Torunban él. A férfi, Yomeykert R.S., februárban Spanyolországon keresztül, turistaként érkezett Lengyelországba, vízuma májusban lejárt, azóta illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

Lengyelországban az utóbbi hónapokban több, külföldiek által elkövetett támadásról számoltak be. A toruni menet végén az egyik szervező felidézte: vasárnapra virradóra az északnyugat-lengyelországi Nowe községben megkéseltek egy 41 éves lengyelt, a gyilkosság elkövetésével a hatóságok egy 29 éves kolumbiai állampolgárt gyanúsítottak meg.

Korábban írtuk